Levéltári Közlemények, 82. (2011)

Levéltári Közlemények, 82. (2011) 1. - Közlemények - Keresztes Csaba: Az oktatás és a kultúra irányításának átalakulása a nyolcvanas évek végén

Keresztes Csaba: Az oktatás és a kultúra irányításának átalakulása a nyolcvanas évek végén

valamint az új korszak kívánatos kultúrpolitikájáról. A váltás egyik legfontosabb elemének tartották az állami és pártirányítás függetlenedését egymástól. Kijelentették, hogy a „továbbiakban a kultúrát ne politikai és gazdasági szférának alárendelt, hanem mint azokkal egyenrangú és meghatározó jelentőségű összetevőt kezeljük, s a társadalmi, gazdasági, politikai döntésekbe, azoktól elválaszthatatlanul, szervesen épüljenek be a művelődés, a kultúra szempontjai" A művelődés „végső soron mindig öntevékenységet feltételez, mely a befogadói igényre, aktivitásra és érdekeltségre építhet. Ezért e területen minden felülről vezérelt, centralisztikus vagy monopolisztikus irányítás előbb-utóbb csődöt mond." Az eddigi irányításos, „direktvezérléses" módszer helyett ezek után a felhasználók igényeit tekintetbe vevő, ösztönző és támogató hozzáállás jöhet csak szóba. Ahhoz, hogy e támogatás „hatékonyan és szubjektivizmustól mentesen" működjön, „ideológiai- és szektorsemlegesnek kell lennie. Kizárólag szakmai meggondolások alapján a támogatást oda kell adni, ahol a leginkább hézagpótló, értéktámogató jelleggel a leghatékonyabb megtérülést ígéri." Ehhez hozzáfűzve kijelentették, hogy a kultúra nem árucikk, de a kulturális termékek és szolgáltatások jelentős körének „eszmei értékén túl megbecsülhető piaci kereslete és értéke is van. [...] Az értékkiválasztásnak és támogatásnak ideológiai és egyéb szempontoktól mentesen kell történnie, melynek középpontjában a műalkotás értéke kell, hogy álljon, nem pedig a művész személye. [...] A művészet irányítása helyett a tárca feladata a művészetek fenntartásában való részvétel." Minden ehhez kapcsolódó döntéshozatali folyamatban a tárca érdekérvényesítő képességét jelentősen erősíteni kell.49

A felpörgő inflációs folyamatokkal a kulturális terület „a jelenben" (1989) nem lehet versenyképes, és a gazdaságban kialakuló versenyszituációhoz sem tud alkalmazkodni. Többek között azért, mert „az elmúlt évtizedekben az a paradox helyzet alakult ki, hogy a művelődés területén nem a tevékenységek határozták meg a gazdálkodás módját és kereteit, hanem fordítva, ehhez kellett igazítani a tevékenységek szerkezetét, mennyiségét és színvonalát. Mindezek a szűk, ökonomista szempontok nem egy esetben lerombolták a kulturális fejlődés kibontakozó pozitív tendenciáit."50

Egy szemléletes kritika szerint „az elmúlt negyven év művészetirányító tevékenységére a monolitikus, paternalista és túlideologizált módszerek alkalmazása volt a jellemző. A párt politikája alakította ki, határozta meg a művészetpolitikai koncepciót is. Ezen a téren is érvényesült a pártirányítás. Ehhez igazodott az a jogrendszer, amely szabályozta a művészeti intézmények [...] működését, műsorpolitikáját is. [...] Az új művészetpolitikai koncepciónak ki kell mondania, hogy az állam nem kívánja irányítani a művészetet. Feladata és kötelessége olyan jogszabályi, intézményi, gazdasági háttér kialakítása, a valós igények szerinti formálása, »karbantartása«, amely a művészi alkotás feltételeit a művészek

*> MOL XIX-I-9-P-114. tétel-15-1989.

511 MOL XIX—1—9—j—31. tétel-294/KA-1989.

137