Levéltári Közlemények, 81. (2010)
Források - Vida István: Az „Erdélyi" fedőnevű ügynök jelentései a kisgazdapárti emigráció vezetőiről
Források A demokratikus emigráció vezetőinek hosszú távú célja nem változott, továbbra is a szabad, független (semleges), parlamentáris berendezkedésű és nyugati orientációjú Magyarország megteremtését látták volna szívesen az Egyesült Államok támogatásával. A követendő taktikát illetően azonban két markáns álláspont alakult ki. Nagy Ferenc, Varga Béla, Kovács Imre, Kiss Sándor és Varga László úgy látták, hogy — tekintettel a romló szovjet-kínai viszonyra — mód nyílik a Szovjetunióhoz, valamint a Kádár-rendszerhez fűződő viszony normalizálására, és kompromisszumok árán — főként gazdasági téren — bizonyos mértékű kölcsönös együttműködésre. Úgy vélték, a békés fejlődés megteremtheti a feltételeket egy demokratikus átmenethez, ezért keresni kell a közeledés lehetőségét. Eckhardt Tibor, Pfeiffer Zoltán és sokan mások (közöttük Barankovics István) viszont nem adták fel a merev szembenállás irányvonalát, nem hittek a békés egymás mellett élés politikájának tartósságában. Elleneztek mindenféle közeledést és tárgyalást Kádár Jánossal és a magyar kommunista elittel. Nagy Ferencék realista álláspontja azonban a '60-as évek második felében nem vált általánosan elfogadottá a kinti emigrációban.5 Az enyhültebb nemzetközi légkör és a nyugati magyar emigráción belüli viták érdemben nem befolyásolták a magyar párt és kormány emigrációs politikáját, valamint a „belső reakció" kezelését. Az alkalmazott módszerek is csak any- nyiban változtak, hogy 1966 után nagyobb hangsúlyt kapott a megelőzés. A BM III/III. Csoportfőnökség vezetőit kezdettől fogva aggasztotta, hogy számos intézkedés ellenére (az emigrációs sajtó feldolgozása, ügynökök célzott kiutaztatása, a hírszerzéssel való együttműködés jobb koordinálása stb.) nem volt megbízható képük a nyugati magyar emigrációról, nem ismerték eléggé valós szándékaikat és magyarországi kapcsolatrendszerüket. Amíg 1958 és 1962 között az itthoni korábbi politikusok és a nyugati emigráció vezetői között nem volt közvetlen érintkezés, és e téren az kinti emigráció sem tett erőfeszítéseket, addig 1962-1963 után a konszolidáció folyamatának lezárulásával és Magyarország nemzetközi elszigetelődésének lassú lazulásával párhuzamosan mindkét oldalon megnőtt az érdeklődés a másik fél iránt. 1966-ig a kapcsolat mindössze a szórványos levelezésre korlátozódott. Voltak azonban néhányan, akik igyekeztek felvenni az összeköttetést Nagy Ferenccel, Adorján Józseffel, Klamár Gyula volt kisgazdapárti újságíróval (a bécsi Magyar Híradó emigráns körökben népszerű szerkesztőjével), a szintén az osztrák fővárosban élő Varga Józseffel (a bécsi Európa Ház munkatársával, majd igazgatójával6) és más emigráns személyiségekkel. Az említett periódusban egyedül Pártay Tivadarnak sikerült levelezés útján a volt kisgazdapárti miniszterelnökkel kapcsolatba kerülnie. Őt az állambiztonsági szervek „ellenséges elemnek", a kisgazdapárti jobboldal egyik vezérének tekintettek. Az ÁVO a recski kényszermunkatáborban — valószínűleg már 19515 Borbándi, 1989. 7-15. L. még: Borbándi, 1994; Várdy, 2000; CSICSERY-RÓNAI, 2008. 6 ÁBTL 3.1. 5.0-14820/l-a. Varró Vendel feljegyzése. Bp., 1966. október 1. 316
