Levéltári Közlemények, 81. (2010)

Források - Somogyi Gréta: Kemény Pál visszaemlékezése az 1848-1849. évi erdélyi eseményekre

szódon akkori alezredes Urbán34 fellépése következésében, hová ezerenként tódult az oláh, napi rendelkezéseket venni az alezredestől. Ezek után is fegyveres gyűlések csaknem szakadatlanul tartattak, miket sem b. Vay Miklós35 kir. biztosnak, sem a hazai kormánynak nem sikerült eloszlatni. Ezen gyűlések egyikében, miután a moldovai és oláhországi forradalomnak az orosz seregek általi elfojtása után annak vezetői közül többen Erdélybe jöttek s a balázsfalvi oláh Komitével egyesültek — jött létre Laureani indítványára Erdélynek oláh prefektúrákra, tribunátusokra, centúriákra, dekúriákra osztása: ily nevek alatt mindenüvé oláh tisztek rendeltettek, a legutolsó oláh faluban is oláh kapitány volt a nép vezérletére, és az adminisztratív hatalom tettleg kiragadtatott rendes megyei tisztviselők kezeiből.

És folytak mindezek a Generalkommando titkos jóváhagyásával, fegyverben állott az oláh nép anélkül, hogy a magyar faj maga védelmére csak egyetlen forradalmi lépést is elkövetett volna; mert mindaz, ami ezek ellenében történt, állott abból, hogy a kir. Főkormányszék és a kir. biztos részint az oláhokat békés úton megszelídíteni, részint ha hol a kitörések ellen szükségesnek vélték, a Generalkommandótól katonai segélyt eszközölni törekedtek.

Közeledett október közepe, előre látható vala, hogy az oláh faj az irtó háborút megkezdi, mindenki félelemmel telve nézett a jövendőnek elébe. — És itt elhallgatni nem lehet azt, hogy a fő hadi vezérség, éppen ezen időben, midőn az oláh nép felfegyverkezve a legfenyegetőbb állásba tette magát, a magyar földről minden katonaságot a szász földre vitt által, és ezen tette által a magyarságot önnön oltalmára felkelni önmaga kényszeríté, s úgy látszik, hogy Kolosvárt azon kevés katonaságot csakis azért hagyta meg hogy a fő hadi tanács ezen bánásmódja által felbosszantott magyarság és ott lévő fegyveres honvédek a cs. katonaságon valami olyat kövessenek el, melynek ürügye alatt nyíltan kezet foghasson azon népfajjal, melyet maga alattomoson bujto- gatott, bujtogatni engedett a magyarság ellen. — Célját elérte, mert a csak 70 főből álló könnyűlovasság valósággal lefegyverkeztetett. Bárha azon hivatalos levelezésekből melyeket b. Vay és a hazai kormány a fő hadi parancsnoksággal folytatott, kevés remény mutatkozott ahhoz, hogy b. Puchner36 felvett céljától elálljon és a hazában a

Somogyi Gréta: Kemény Pál visszaemlékezése az 1848-1849. évi erdélyi eseményekre

34 Urban, Kari (1802-1877; 1851-től von, báró), cs. kir. alezredes, a 17. (2. román) határőrezred ideiglenes parancsnoka, 1848. szeptember 14-én felmondta az engedelmességet a magyar kormánynak és támogatta a román felkelőket. 1848. november 18-án bevonult Kolozsvárra. 1848 decemberében sorozatosan vereséget szenvedett Bem seregeitől, ezért kénytelen volt elmenekülni. 1849-ben ezredes, az észak-erdélyi cs. kir. csapatok egyik parancsnoka, 1849 nyarán a Grotenhjelm-hadosztály mellett működő cs. kir. különítmény vezetője. Tevékenységéért Mária Terézia-rendet kapott, 1850- től vezérőrnagy, 1857-től altábornagy. Öngyilkos lett.

35 Vay Miklós, báró (1802-1894), 1820-tól a pesti jogi kar, 1823-tól a bécsi politechnikum hallgatója, 1825-től Zemplén megye al-, 1827-től főjegyzője, majd alispánja, 1830-ban Zemplén megye országgyűlési követe, 1831-1845 között Borsod megye főispáni helytartója, 1844-től hétszemélynök, 1844-1848 között koronaőr, 1846-tól alkancellár, 1847-ben felvidéki királyi biztos, 1848. június 19. és december 19. között erdélyi kir. (főkormány) biztos. A szabadságharc után visszavonult, 1852. augusztus 14-én a cs. kir. hadbíróság halálra, majd 4 év várfogságra ítélte. 1860-ban magyar kir. udvari kancellár, 1865-1867 között Borsod megye főispánja, kb. 1867-1894 között koronaőr, 1884- 1888 között a főrendiház alelnöke, 1888-1894 között elnöke, 1823-1894: között a tiszáninneni református egyházkerület főgondnoka.

36 Puchner, Anton, von, báró (1779-1852), cs. kir. altábornagy, 1846-tól erdélyi főhadparancsnok. 1848. május 29-én királyi biztosként ő nyitotta meg az utolsó erdélyi országgyűlést, amely kimondta a Magyarországgal való uniót. 1848. október 18-án felmondta az engedelmességet a magyar országgyűlésnek és ostromállapotot hirdetett ki. Ezt követően az erdélyi cs. kir. hadtest pa289