Levéltári Közlemények, 80. (2009)
Levéltári Közlemények, 80. (2009) - Forrásközlések - SZÜCS LÁSZLÓ: Nagy Ferenc személyi titkárának első vallomása az összeesküvési ügyben
Szűcs László: Nagy Ferenc személyi titkárának első vallomása a összeeskűvési ügyben renc Baloghgal szemben kezdetben kissé bizalmatlan volt, de az idők folyamán felengedett vele szemben. 6 9 * * * Nagy Ferenc előttem Eckhardt Tiborról csak egyszer beszélt, de akkor kijelentette, hogy őt (Nagyot) Eckhardt mindig nagyon szerette és benne látta a Kisgazdapárt jövőbeni vezérét és ma az a helyzet, hogy Eckhardt az ő egyik legfontosabb politikai exponense Amerikában. Arról, hogy leveleztek volna, nem tudok. Egyetlen levélről tudok csak, amit az Amerikából visszatért Fellner Pál hozott és a Miniszterelnökségen adott át Nagynak. 7 0 * * * Végezetül az Achesonnal való jó viszonyról: amikor a fia 1947 januárjában Washingtonba utazott, Nagy Ferenc levelet írt Achesonnak, melyben barátságukra való hivatkozással arra kérte, karolja fel fiát, a fia lesz az ő személyes képviselője, aki a politikai ügyekben teljesen tájékozott, és aki részletesen feltárja majd Acheson előtt a magyar politikai helyzetet és az ő politikai terveit. Ifj. Nagy Ferencnek apjához írt leveleiből tudom, hogy Acheson valóban szívesen fogadta és szokatlanul sokat megfordult Acheson házában és többször volt weekendvendége. Kapocs Ferenc Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára. К 1416/1. 116-152. Feltehetőleg a kihallgató tiszt által rögzített, kézzel, tintával írt tisztázat. 6 9 A baráti körhöz tartozó személyek adatai jórészt szerepelnek az előző jegyzetekben, illetve ugyancsak megtalálhatók itt: VLDA-VÖRÖS, 1991. Ezeken a helyeken nem szereplő személyek fontosabb adatai: Bárányos Károly (1892-1956) jogi végzettséggel rendelkezett. 1938-tól földművelésügyi miniszteri tanácsos, 1941-től adminisztratív államtitkár. 1945. november 15-től 1946. november 20ig közellátási, majd 1947. szeptember 24-ig földművelésügyi miniszter. 1947 szeptemberétől 1948 júliusáig a Magyar Országos Szövetkezeti Központ elnöke volt. Csak 1946 októberében lépett be a Kisgazdapártba. Jávor Pál (1902-1959) színész. 1946-ban külföldre távozott, majd 1957-ben visszatért Magyarországra. Rácz Jenő (1907-1981) gazdasági tisztviselő. 1939-től a Kereskedelem- és Szövetkezetügyi Minisztérium miniszteri titkára, Nagy Ferenc gazdasági tanácsadója. Pénzügyminiszterré 1946. augusztus 26-án nevezték ki. 1947. március 14-én felmentették, de április 9-ig, ideiglenesen, ellátta a miniszteri feladatokat. (A kinevezésről ld. NAGY, 1990. I. 367-371.) Kovács István (1900-1980) összeesküvés üggyel kapcsolatos parlamenti akciójáról ld.: Szücs-G. Vass, 2008. [13] 162. sz. jkv. [1] napirendi pontját. Dernői-Kocsis Lászlóról az itt olvashatónál többet nem sikerült felderíteni. Kovács Imrét a Parasztpárt elnökével, Veres Péter (1897-1970) íróval szemben favorizálta Nagy Ferenc. Almásy (Almássy) Pál (1902-1985) altábornagy a Honvédelmi Minisztérium anyagi főcsoportfőnöke volt. 1947. január l-jével szolgálaton kívüli viszonyba helyezését kérte. Komáromy (Komáromi) László rendőr altábornagy vidéki főkapitány volt. 7 0 Eckhardt Tibor (1888-1972) 1919-1922 között a nemzeti kormányok sajtófőnöke. 1923-ban részt vett a Nemzeti Függetlenségi (Fajvédő) Párt megalapításában, vezető szerepe volt az Ébredő Magyarok Egyesületében. 1930-ban csatlakozott a Független Kisgazda Párthoz, 1932-től 1939-ig a párt vezetője volt. 1941-ben a kormány hozzájárulásával az Egyesült Államokba ment — egy németellenes emigráns kormány előkészítésének tervével. 355