Levéltári Közlemények, 80. (2009)

Levéltári Közlemények, 80. (2009) - Forrásközlések - SZÜCS LÁSZLÓ: Nagy Ferenc személyi titkárának első vallomása az összeesküvési ügyben

Szűcs László: Nagy Ferenc személyi titkárának első vallomása a összeeskűvési ügyben nincs ellentétben. Nem azért hirdet harcot, mert egyénisége ilyen, hanem mert a munkáspártok dinamikája a harc felvételét ráerőszakolja. A legtöbb esetben ezt a harcot igyekszik elkerülni, csak akkor fogadja el, amikor számára más út nincs. Mint ember jó megjelenésével, udvariasságával, vele született jó modorával, kitűnő beszédtechnikájával hamar meg tudta az embereivel szerettetni magát és még politikai sikereit is nem ritkán inkább az ilyen magatartásával vívta ki, mint pozitív tudásával és a több tudás erejével. Kitűnő autodidakta. Nagy Ferencről Nagy Ferenc a Baranya megyei Bisse községben született 1904-ben vagy 1905­ben. 1 Református vallású. Szülei parasztok. Szüleinek kb. 15 kataszteri hold földje volt. Ebben szőlő is és erdő is. 6 osztályú elemi iskolát végzett. Vallásos szellem­ben nevelték. Gyermek és ifjúkorát apja házában éli és apja mezőgazdaságában dolgozik. Testvére nem volt. 16-18 éves korában kezd a bissei tanító útmutatása alapján komolyan olvasni és tanulni, majd bekapcsolódik a református ifjúsági mozgalomba a KIE-be. 2 Onnan könyveket kap, további tanácsot és több ízben részt vesz Budapesten különböző KIE tanfolyamokon. 1924-ben megnősül. Feleségül veszi a falujabeli Balogh Juliannát, egy sze­gényparaszt leányát. Házasságukból három gyermek született: 1925-ben Ferenc, 1926-ban Júlia és 1942-ben László. 3 Még mindig gazdálkodással foglalkozik, de már különféle témájú cikkeket írogat. Közben, mint autodidakta tovább tanul. 1926-ban cikket ír a királykérdésről, melyben elmondja a parasztság és a maga véleményét a legitimizmusról, valamint a szabad királyválasztásról. A cikket a Pesti Hírlap közli. Sikere van. Felfigyelnek rá és a Pesti Hírlap szerződ­teti mint állandó külső munkatársat. Ettől az időtől kezdve rendszeresen jelen­nek meg cikkei. 4 Ugyanebben az évben (1926-ban) bekapcsolódik a megyei politikai életbe és legjobb barátjával, Kovács Bélával Pécsen elindítanak egy paraszt reformmoz­galmat. 5 Ez még nem párt, csak mozgalom. Ennek a mozgalomnak híveket tobo­1 Nagy Ferenc 1903. október 8-án született, meghalt Herndonban, az USA Virginia államában 1979. június 12-én. 2 A népi tehetségek nevelésében jelentős szerepet vállaló, 1883-ban alakult (1948-ban betiltott) Keresztyén Ifjúsági Egyesületre (KIE-re) utalt. 3 Ifj. Nagy Ferencet (1925-1997) 1946 novemberében kinevezték külügymisztériumi segédtitkárrá. 1947 januárjától Washingtonban folytatott tanulmányokat. A Kapocs által említett három gyerme­ken kívül — már a száműzetés idején — született két ikerlányuk is: Zsófia és Zsuzsanna. 4 1929 januárjától írt rendszeresen a Pesti Hírlapba. 5 Kovács Béla (1908-1959) földműves, 1945-1946-ban földművelésügyi miniszter, majd a Kis Újság főszerkesztője, illetve a Kisgazdapárt főtitkára. 1947. február 25-én letartóztatták és a Szovjetunió­ba hurcolták. 1955-ben engedték vissza Magyarországra, de az ÁVH 1956 áprilisáig fogva tartotta, Nagy Imre kormányában államminiszter lett. 1958-ban parlamenti képviselővé választották. 333

Next

/
Thumbnails
Contents