Levéltári Közlemények, 80. (2009)

Levéltári Közlemények, 80. (2009) - Forrásközlések - C. TÓTH NORBERT: Ecsedi Bátori István nádor pozsonyi tartózkodásának számadáskönyve. Adalékok Magyarország 1526 végi politikatörténetéhez

Források A számadáskönyv jelen állapotában, habár Bátori István nádor teljes pozso­nyi tartózkodásának idejét (1526. szeptember 24.-1527. július 17.) 3 nem öleli fel, mégsem mondható csonkának. A számadást — amely a jelek szerint összemá­solt tisztázat 4 — 1526. november 8-án kezdte vezetni Nyíri Péter írnoka, Yllath Péter, és amint arról maga a forrás tájékoztat minket, azok a kiadások szerepel­nek benne, amelyeket Nyíri Péter fizetett ki a nádor (és udvara) szükségleteire. A kiadások — amelyeket a Nagyváti Antal által folyósított pénzből fedeztek 5 — nagyrésze a szűken vett nádori háztartásra vonatkozik: azaz az úr familiárisai, lovászmestere, lovászai, szakácsai, szabói, mosónője és konyhája részére napon­ta borra, kenyérre és más egyebekre kifizetett összegek tették ki. Kisebb részét az ekkor Pozsonyban tartózkodó többi nagyúr, egyházi személy, illetve polgár részére kifizetett apróbb összegek, valamint néhány egyedi eset kiadásai (uta­zás) jelentik. A számadáskönyvbeli bejegyzések révén 1526. november 8-tól de­cember 15-ig és 1527. január 12-től január 20-ig követhetjük nyomon napi rend­szerességgel a kiadásokat, illetve viszonylagos képet kapunk a nádori háztartás működéséről. Forrásunk emellett fontos támpontokat nyújt a Pozsonyban 1526 végén, 1527 elején történt eseményekről. Mohácstól Pozsonyon át Bécsig 1526. augusztus 29-én délután öt óra tájban két, súlyos páncéljától megszabadult nagyúr ügetett kicsiny csapatával a Mohácsról Pécsre vezető úton. A Pécsett eltöltött pár óra után a káptalan tagjaival — akik kincseikkel a nádor védelme alá helyezték magukat 6 — Pozsony felé indultak, ám rövid kitérőt tettek Babócsa felé, ahová szeptember l-jén érkeztek meg. A két úr közül az egyik Battyányi Ferenc horvát-szlavón-dalmát bán, a másik Bátori István nádor volt. 7 A babó­csai kitérőre utóbbi miatt volt szükség, ugyanis a nádor — ma úgy mondanánk — állandó lakhelyét a György bátyja birtokában lévő Babócsán tartotta, mivel még 1520-ban a betegeskedő testvér átadta minden birtokrésze felett a rendelke­zés jogát öccsének. Mindezeknek megfelelően ott élt felesége, Zsófia mazóviai 3 Ld. Bátori István itineráriumának vonatkozó részét: C. TÓTH, 2009.41. 4 Vö. a számadáskönyv 488-489. sorainál leírtakkal. A számadáskönyv eredeti formáján a kiadás­ban — azonkívül, hogy feloldottam a napi dátumokat és beszámoztam a sorokat — semmit sem változtattam. 5 Kérdés persze, hogy Nagyváti honnan kapta a pénzt. Mivel az összegek rajnai (rénes) forintban vannak megadva, elképzelhető, hogy azt Mária királyné vagy Ferdinánd főherceg folyósította a nádor részére. 6 Nem pedig, mint oly sok helyen szerepel, kirabolta őket. Ld. erre BARTA, 1977. 3. 4. jegyz. Ez annál is inkább így történhetett, mivel a káptalan vezetője éppen a nádor rokona, Macedóniai László volt, aki vele együtt Pozsonyban tartózkodott. Ld. a számadáskönyv megfelelő helyeit. Sőt, 1526. október 25-én Mária királyné a pécsi kisprépostság kegyuraságát a nádornak adta (ETE I. 329.). Tehette ezt már csak azért is, mivel II. Lajos király még a nyáron feleségére testálta a királyi kegy­úri jog alkalmazását (R. Kiss, 1908. CL.). 7 JÁSZAY, 1846. 11. 170

Next

/
Thumbnails
Contents