Levéltári Közlemények, 80. (2009)

Levéltári Közlemények, 80. (2009) - Közlemények - KOZÁRI MONIKA: Nyugdíjügyek a minisztertanács előtt Tisza Kálmán miniszterelnökségének első évében

Kozári Monika: Nyugdíjügyek a minisztertanács előtt Tisza Kálmán miniszterelnökségének első évében alkalmazást nyert állami tisztviselők ellátásait meg kell szüntetni. Kolozsvár pedig ebbe az utóbbi kategóriába esett.

4

9 A minisztertanácsi jegyzőkönyvben egy szokatlanul hosszú, másfél oldalnyi indoklást rögzítettek erről az ügyről. Tekintetbe vették, hogy azt az elvet, miszerint az államtól tényleges fizetést és nyugdíjat egyidejűleg senki sem „húzhat", ebben az esetben nem sértették meg. Megállapították, hogy az állami nyugdíj élvezetének megtartása szempontjából a városi és a községi tisztviselők között tett megkülönböztetés teljesen indokolatlan, mert mindkét tisztviselői kar, mind a városi, mind a községi egyformán a községi alapból kapták a javadalmazásukat. Fontosnak tartották, hogy a közszolgálat érdekében célszerű, hogy a csekélyebb fizetéssel ellátott városi és községi hivatalokba is jártasabb és képzettebb személyek kerüljenek. A nyugalmazott állami tisztviselők nagy valószínűséggel eleget tesznek ennek a kívánalomnak, ezért alkalmazásuk célszerű. Ok azonban csak akkor hajlandók vállalkozni erre, ha emellett nyugdíjukat megtarthatják. A minisztertanács mindezek miatt úgy foglalt állást, hogy ilyen körülmények között a két miniszter jogosan és az állam érdekének sérelme nélkül állapodhatott meg abban, hogy az említett szabály alól a törvényhatósági joggal felruházott városoknál alkalmazást nyert nyugdíjasokra nézve is esetről esetre külön tárgyalás útján kivételt tegyenek. A minisztertanács a belügyminiszter és a pénzügyminiszter eljárását igazoltnak nyilvánította, és az állami számvevőszék „régi elavult, s a jelenlegi viszonyokra és kormányrendszerre nem alkalmazható szabályokon gyökerező nehezményét" figyelembe nem vehetőnek nyilvánította. Az igazsághoz persze hozzátartozik, hogy a minisztertanács az esetek jelentős részében igazoltnak látta az egyes miniszterek eljárását az állami számvevőszék kifogásaival szemben. És nem ez volt az első és nem is az utolsó eset, amikor a minisztertanács és az állami számvevőszék valamilyen ügyben — az esetek egy jelentős részében éppen nyugdíjügyben — eltérő állásponton volt. Végtelenül érdekes az utolsó nyugdíjügy, ami 1876 decemberében a minisztertanács elé került. Azért, mert egy gyári munkásról volt szó, az egyetlenről, aki 1875. október 20-a óta a minisztertanácsi jegyzőkönyvekben előfordult. Bürger János dohánygyártási ügyelő esetében, hogy nyugbért kaphasson, a minisztertanács hozzájárult a katonai szolgálatban, valamint a dohánygyári munkásként töltött szolgálati idejének beszámításához.

5

0 Elsőre úgy tűnik: a nyugdíj saját jogon járt, kegydíj az özvegynek a férje után és a nagykorú szülőtlen árváknak, ha keresetképtelenek voltak, vagyis általában a lányoknak, és nevelési pótlék az özvegyeknek a kiskorú gyermekek után. Ez fő vonalaiban tényleg így is volt, de árnyalja a képet, hogy bizonyos foglalkozások és beosztások esetén az özvegy is nyugdíjat kapott, általában rendes összeget, évi 350-400 forintot. Árnyalja a képet ez a sok példa, amely csokorba kötve is mind valamilyen egyedi mentességről, kedvezményről szól. 4

9 MOL, К 27 45/MT, 1876. okt. 29. 5

0 MOL, К 27 50/MT, 1876. dec. 14. 167