Levéltári Közlemények, 80. (2009)

Levéltári Közlemények, 80. (2009) - Közlemények - SOÓS ISTVÁN: Választások Magyarországon. Kísérletek a vármegyei tisztújítások „megreformálására" (1810-1821)

Közlemények teli a tiszti választásokon a személyenként leadandó szavazatok összegyűjtését és összeszámlálását. Tehát a jövőben kizárólag a királyi rendelkezés előírásai szerint kell és szabad a restaurációs közgyűléseket lefolytatni. Azaz a vármegyei magisztrátusok tisztviselőit az említett törvénycikk szellemében nem közfelkiál­tással, hanem a főispáni jelöltekre adandó voksok összegyűjtésével és össze­számolásával nyílt összejövetelen, előzetesen kiküldött deputáció segítségével kell megválasztani. A helytartótanács felszólította a vármegyei karokat és rendeket arra is, hogy az őket megillető törvényes tekintélynek megfelelően a nyilvános összejövetel szentségét kihágásokkal és mértéktelenségekkel meg ne gyalázzák. A rendelet­nek ellenszegülőkkel szemben törvényes büntetést helyezett kilátásba. A dikasztérium szerint a rendelet minden tekintetben megfelel az ország alkotmá­nyának és törvényeinek, s ennek értelmében azt a rendek kegyesen fogadják el. A rendeletben foglaltak továbbá nem sértik a nemességnek az alkotmányos elő­jogát vármegyei magisztrátus megválasztására, és bárki szabadon élhet szavaza­ti jogával, s bekerülhet a votizáló személyek jegyzékébe. Ezt a jusst azonban a szavazásra jogosultak kizárólag a voksok személyes leadásával gyakorolhatják és tarthatják fenn. A rendeletben előírt új választási rend megakadályozhatja, hogy az építő­székeket a szavazásra nem jogosultak gyakorta lealacsonyíthassák, valamint hogy a hangoskodók viselkedésével a szavazattal rendelkezők voksai elveszhes­senek. Az utóbbi helyzet elkerülésére, azaz nehogy némelyek a szavazati jogot megkérdőjelezve a voksolást késleltethessék vagy annak végrehajtásával szem­ben akadályokat támasszanak, a királyi rendelkezés előírja: a főispán irányítása alatt előzetesen készítsék el a voksolásra jogosultak jegyzékét, melyet azután az esetleges hibák kijavítása végett a restaurációs közgyűlés előtt ellenőrizni kell. A tiszti választásokon leadott szavazatokat a restaurációs törvénycikk értelmében gyűjtsék és számlálják össze. A helytartótanácsi rendeletből egyértelműen kitűnik annak erőteljes és ismé­telt hangsúlyozása, miszerint az abban foglaltak mind tartalmukat, mind lénye­güket tekintve nem ellenkeznek a hatályos törvényekben rögzített és a karok s rendek által országgyűlésileg jóváhagyott elvekkel. Azaz, az udvar, számítva a nemesség esetleges ellenállásával, nem mindenáron a restaurációs törvény radi­kális megváltoztatására, hanem csupán módosítására törekedett. Ugyanakkor határozottan tudtára kívánta a nemesi rendnek adni, hogy a törvényes előírások mindenkire nézve kötelező érvényűek, és nem tűri tovább a tisztújítások ünne­pélyességét és a vármegyei közéletben oly nagy fontosságú esemény bármiféle megzavarását. 118

Next

/
Thumbnails
Contents