Levéltári Közlemények, 80. (2009)

Levéltári Közlemények, 80. (2009) - Közlemények - SOÓS ISTVÁN: Választások Magyarországon. Kísérletek a vármegyei tisztújítások „megreformálására" (1810-1821)

Soós Isti'án: Választások Magyarországon. Kísérletek a vármegyei tisztújítások „megreformálására" A gróf Fáy Ágoston főispáni adminisztrátor elnöklete alatt 1814. szeptember 29-én lefolytatott tisztújításon a választásra jogosult nemesek, elsősorban a vármegyei esküdtek soraiból számosan felekezeti alapon pártokba tömörültek. A többséget a református vallásúak képviselték, akik az első és másodalispán választása során nyíltan kinyilvánították ellenszenvüket a másodalispáni tisztségre jelölt katolikus Perényi Zsigmonddal szemben. Az ellene szervezett tüntetés és gyűlölködés megosztotta a szavazásra jogosultakat. A reformátusok javaslatára a restauráló rendek a főispáni adminisztrátor egyetértésével az építőszék kényelmesebb lefolytatása végett a vármegyeházából átvonultak a református templomba, mivel a vármegyeháza épülete a restauráló közgyűlésen megjelent nagyszámú szavazó miatt szűknek bizonyult. A templomban a kálvinista nemesek folytatták tiltakozásukat: szabad választást követelve összetörték a padokat és a székeket, hangoskodtak és lármáztak, és egészen az elnöki asztalig nyomultak előre. Fáy, akárhányszor csak szólni kívánt, lehurrogták, illetve túlkiabálták. Látva a helyzet elfajulását, figyelmeztette a heveskedőket, hogy tettükkel túlléptek minden józan mértéket és visszaélve választási szabadságjogukkal, viselkedésük szabadosságba csapott át. A főispáni adminisztrátor, miután többszöri kérése, majd pedig erőteljes felszólításai ellenére sem csitult a hangoskodás, berekesztette a restaurációt. A helytartótanács Fáy jelentésének ismeretében úgy ítélte meg a helyzetet, hogy nem bizonyosodott be teljesen, miszerint a rendek kihágásokat követtek volna el. így nem lehet egyértelműen megítélni, vajon a rendek lármás viselkedése és erőszakos viselkedése a választási helyszínnek, ti. a templomnak tudható-e be. Ráadásul a főispáni adminisztrátor jelentésében elhallgatta a tüntetést kezdeményezők és bujtogatok, azaz a törvényszegést elkövető személyek nevét, így őket nem lehet megbüntetni. A kancellária nem értett egyet a helytartótanács véleményével. Szerinte ugyanis az a tény önmagában, hogy Fáy nem adta meg a méltatlanságokat elkövető és a szavazás törvényes szabadságával visszaélt személyek nevét, nem mentesíti őket a felelősség, illetve a felelősségre vonás alól. Magatartásukkal ugyanis kétséget kizáróan és nyilvánvalóan megsértették az esemény és a hely szentségét. Elragadtatásukban és túlzó érzelmeiknek engedve pedig másokat is lázadásra vagy lázításra bujtogattak. Különösen azután támadt nagy zajongás, zúgolódás, majd hangoskodás a rendek soraiban, hogy Fáy közzétette az első alispánságra jelölt négy személy nevét. Közülük egyesek Morvay Pált, mások pedig Perényi Zsigmondot támadták, illetve nevüket kiabálták. Fáy így a zűrzavarban nem tudta megállapítani a szavazatok többségét és hosszabb szünetet rendelt el, úgy ítélve meg, hogy ezzel le tudja csillapítani a felfokozott kedélyeket. Mindez azonban hiú reménynek bizonyult: a kényszerszünet után a pártot ütött reformátusok saját jelöltjüket (Morvay) az elnöki asztal elé vitték és nevét skandálták. Miközben a főispáni adminisztrátor többször is hiábavalóan próbálkozott a nyugalom helyreállításával, az előrenyomult pártoskodók összetörték a 101