Levéltári Közlemények, 79. (2008)
Levéltári Közlemények, 79. (2008) - BERKES JÓZSEF-GARADNAI ZOLTÁN-VISZKET ZOLTÁN: A „mormon" mikrofilmezés története a Magyar Országos Levéltár filmtárában, 1956-1963 5
Berkes József-Garadnai Zoltán-Viszket Zoltán Haláleset helye. Temetés helye és napja. Temetést végző neve, hivatala. Megjegyzés. 1958. június 17-én az ügyben Mihályfi Ernő miniszterhelyettes, aki akkor a levéltárügy fölött a főfelügyeletet gyakorolta, tárcaközi értekezletet tartott, ahol a Belügyminisztérium részéről Molnár őrnagy (anyakönyvi osztály) volt jelen, s azt közölte, hogy a Belügyminisztériumnak az ügy ellen nincs észrevétele, de egyelőre csupán 1870 előtti anyakönyvek filmrevételéhez tud hozzájárulni. Mind a várható devizabevétel, mind pedig a mikrofilmezési munka könnyebb (kevesebb költséggel járó) megszervezése érdekében kívánatos volna, hogy ezt az 1870-es időhatárt közelebb hozzuk. Az egyházak 1895. szeptember 30-ig vezették a közhitelű anyakönyveket. A tapasztalatok azt mutatják, hogy 60 évnél idősebb halotti anyakönyvi adatokhoz már semmiféle érdek nem fűződik, tehát a halotti anyakönyveket nyugodtan lehetne 1895-ig filmre venni. Minthogy igen kevés olyan személy van ma már életben, aki házasságot 1895. október 1. előtt kötött, a házassági anyakönyvek filmrevétele sem sérthet köz- vagy jogos magánérdeket. Egyedül a születési anyakönyvek esetében áll fenn, hogy ma is élő embereket érint. Itt talán a szovjet gyakorlatot lehetne kiindulópontul felhasználni. A Szovjetunióban ugyanis az anyakönyveket 75 év eltelte után vonják ki az általános forgalomból és helyezik levéltárba. A Külügyminisztérium 1958. április 28-án 2/35-36. szám alatt az ügylet ellen külügyi szempontból nem emelt elvi kifogást. Az egész ügylet elindítása attól függ, hogy mikor tudunk választ adni a Genealógiai Társaságnak. A választ a Belügyminisztérium kedvező írásbeli állásfoglalása nélkül nem tudjuk megadni. Az általunk írandó levél visszaigazolása esetén kerülne sor az egyik gép (előhívógép) kiválasztására Koppenhágában és Hágában. (Ennek költségeit ebben a költségvetési évben a Művelődésügyi Minisztérium biztosította.) Ha a gépek beérkeznek, a munka megindítható. Minden hónapos késés viszont 800 dollár veszteséget jelent a népgazdaságnak, így ezért sem közömbös, hogy mikor tudjuk elküldeni levelünket a Társaság részére. Budapest, 1958. november 29. Rácz [Béla] MOL XIX-I-9-rr. 199. d. 87596/1958. 10. A Külkereskedelmi Minisztérium tranzakciós engedélye Bp., 1959. március 2. Magyar Országos Levéltár Előadó: Takács Györgyné Tárgy: 2138 sz. tranzakció. A Külkereskedelmi Tranzakciós Bizottság az alábbi tranzakciót engedélyezte: Az Országos Levéltár fotólaboratórium több évszázados levéltári anyagról (anyakönyvek, telekkönyvek) mikrofilmfelvételeket készít a Geneological Society of the Church of 42