Levéltári Közlemények, 79. (2008)
Levéltári Közlemények, 79. (2008) - Beszámoló - Beszámoló a Magyar Országos Levéltár 2007. évi tevékenységéről 369
Beszámoló IX. Közművelődés és tudományos közélet A korábbi évekhez hasonlóan — noha évek óta első ízben fordult elő, hogy nem rendelkeztünk ehhez pénzügyi feltételekkel — a Levéltár minden lehetőséget felhasznált arra, hogy tevékenységét az intézmény sajátosságainak megfelelő formában megismertesse a közvéleménnyel. Az Európai Örökség Napjai rendezvényre a levéltárban őrzött dokumentumtípusokból „Haza és Haladás" címmel rendeztünk kiállítást. Az év folyamán lebonyolított három új közművelődési rendezvény látogatóinak összesített száma meghaladta a 800 főt. A Magyar Levéltáros Egyesülettel közösen részt vettünk a Múzeumok Majálisán szervezett gyermekprogramok lebonyolításában (110 látogató). A Kulturális Örökség Napjain igen sikeres történelmi játszóházat és rajzversenyt szerveztünk, amelyen mintegy 120 gyerek vett részt. A rendezvény előkészítését a X. osztály és a II. osztály dolgozói segítették, lebonyolítását pedig a Crayola támogatta különféle eszközökkel és a rajzverseny nyertesei számára felajánlott értékes díjakkal. Novemberben Karnyújtásnyira a történelem címmel új köművelődési programsorozatot indítottunk útjára, a szervezésben és a kivitelezésben 33 munkatársunk vett részt. Az első rendezvényen mintegy 600 látogatót fogadtunk. Az esemény lebonyolítását a Tárnokvölgy Stúdió, a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, a Cartofil Kiadó Bt., a Fortuna Étterem, a Pesti Est és a Duna Televízió támogatta. A programról hírt adott a Kossuth Rádió, a Lánchíd Rádió, a Magyar Televízió 1. csatornája és a Népszabadság. A kiállításokat és a központi épületet 37 csoportban 772 fő tekintette meg 18 munkatársunk szakszerű ismertető vezetésével. Ezenfelül az Európai Örökség Napjai keretében 2870 látogató járt az épületben. A kétnapos rendezvényen 15 munkatársunk végzett vezetést, 6 munkatársunk pedig a gyerekprogramban működött közre. Öt alkalommal tartottunk könyvbemutatót más kiadók összesen 7 kiadványáról. Munkatársaink előadóként, levezető elnökként a Magyar Levéltárosok Egyesülete, az Önkormányzati Levéltárak Tanácsa, a Magyar Történelmi Társulat és az önkormányzati levéltárak számos rendezvényén működtek közre. Több munkatársunk töltött be jelentős szakmai közéleti tisztséget. Prof. Dr. Gecsényi Lajos főigazgató a MTA Közgyűlésének doktor képviselője, a MTA Történettudományi Bizottságának tagja, a Magyar Történelmi Társulat ügyvezető alelnöke, a Történelmi Szemle szerkesztőbizottságának tagja, illetve felelős szerkesztője, a Nemzeti Kulturális Alap Bizottságának, az ELTE levéltár szakos záróvizsga-bizottságának és több közalapítvány kuratóriumának tagja; dr. Szabó Csaba, majd Reisz T. Csaba főigazgató-helyettesek és dr. Körmendy Lajos az OKM Levéltári Kollégiumának tagjai; Prof. Dr. Érszegi Géza a Magyar Levéltárosok Egyesületének az alelnöke, a Balassi Bálint Intézet tudományos tanácsának tagja; Orosz Katalin és Tóth Tiborné a Papír- és Nyomdaipari Műszaki 393