Levéltári Közlemények, 79. (2008)

Levéltári Közlemények, 79. (2008) - Irodalom - PÓTÓ JÁNOS: Az emlékeztetés helyei. Emlékművek és politika. Budapest, 2003. 310 o. (Ismerteti: KOVÁCS CSABA) 356

Irodalom A bemutatott könyvnek a sok, általam is megemlített erénye mellett van néhány kisebb-nagyobb hibája, bár lehet, hogy azok csak számomra okoztak kellemetlenséget az olvasás során. A könyv tartalmi célkitűzései közül, úgy érzem, nem teljesült mindegyik, hiszen míg a kötetben szereplő Monarchia-korabeli, a Károlyi-kormány és a Tanácsköztársaság ideje alatt készült köztéri szobrok, valamint a Sztálin-szobor politikai-ideológiai jelentésének, illetve az állíttatok és az alkotók gondolatmenetének bemutatása megtörtént, addig az 1945-1949 között állított politikai emlékművek üzenetének bemutatását, elemzését nem teljesen kifejtettnek éreztem. Valamint analógiaként, az iraki és az iráni kitekintőn kívül, feltűnhetett volna egy tágabb nemzetközi elemzés is (a könyvben tárgyalt korszak emlékmű-állítási és -döntési gyakorlata más szocialista országokban, vagy esetleg másik korszak, amikor szintén nagyfokú átrendeződés zajlott a köztéri szobrok állományában). Említettem már azt is, hogy az 1848. évi forradalom centenáriumi évfordulója alkalmából emelt szobrokat futólag említi meg a szerző (sőt, lényegében elsiklik felettük), csak összefoglaló jelleggel beszél róluk. Azon esetekben pedig, amikor a centenáriumra emelt emlékművek közül néhány konkrétan is szóba kerül, igen keveset tudunk meg létrejöttük körülményeiről, alkotójukról és a politikai elit által a szobroknak tulajdonított mondanivalókról. A formai megjelenéshez azon megjegyzést fűzném, hogy szakkönyv olvasása közben előnyben részesítem azt, ha a hivatkozást lábjegyzetként az adott oldalon tudom megtekinteni, s nem végjegyzetként a kötet hátulján találom azokat összegyűjtve. Hiányoltam még (ez valószínűleg terjedelmi okok miatt nem került a kötetbe) a szobrok névmutatóját, esetleg kislexikonját, ezek megléte ugyanis nagyban segítené az olvasó tájékozódását a későbbi visszakereséskor, valamint a szobrok történetének újraolvasásánál. Mint a fentebbiekből kitűnt, Pótó János könyve néhány hiányossága mellett számtalan jó tulajdonsággal bír, témáját tekintve pedig hiánypótló műről beszélhetünk. Mindezek tükrében nyugodt szívvel ajánlom minden a történelem, a várostörténet, Budapest története és a nem hagyományosnak tekintett forrástípust alkalmazó történeti művek iránt érdeklődőnek, vagy egyszerűen csak azon olvasónak, aki elmúlt korok szobrainak izgalmas és jelképekben bővelkedő történeteivel szeretne megismerkedni, melyek elolvasása után talán másképp szemléli majd az útjainkon, tereinken elhelyezett köztéri szobrokat, emlékműveket. Kovács Csaba 361