Levéltári Közlemények, 79. (2008)

Levéltári Közlemények, 79. (2008) - Irodalom - PÓTÓ JÁNOS: Az emlékeztetés helyei. Emlékművek és politika. Budapest, 2003. 310 o. (Ismerteti: KOVÁCS CSABA) 356

Irodalom Napjaink társadalomtörténet-írásában megbecsült helyet foglalnak el azon művek, amelyek a nemzeti vagy kollektív identitással,

14 illetve az azt hordozó szimbólumokkal, alkotásokkal foglalkoznak. A szobor- és emlékműállítók nemzeti emlékezet formálására irányuló szándéka miatt ezek sorába illeszkedik Pótó János könyve is. A szerző az MTA Történettudományi Intézetének Legújabbkori osztályán osztályvezető. Könyvei, tanulmányai, cikkei a 19. és 20. századi magyar művelődés- és társadalomtörténettel foglalkoznak, kutatási területéhez tartozik többek között a magyarországi köztéri szobrok és emlékművek története, szimbolikája is. Munkájában (jelen műve egy 1990-ben megjelent könyvének bővített, kiegészített változata) kizárólagos helyet kaptak a köztéri szobrok és az azok hordozta jelentéstartalmak, ideológiai hátterük és az azokat megalkotó politikai szemléletek (a bemutatott szobor- és emlékműtípus célja a kollektív identitás és a történelemkép befolyásolása, alakítása). A szerző könyvében rendhagyó fővárosi sétára viszi el olvasóját, hiszen az általa bemutatott (terjedelmi okok és a nem egy személyre szabott kutatási anyag nagysága miatt az író a magyarországi szoborparkban a második világháború után történt változásokat, illetve változatlanságokat „csak" a fővárosi szobrok esetében kutatta) budapesti köztéri alkotások nagy része már nem áll, illetve nem eredeti formájukban vagy helyükön találhatók meg. Pótó János műve céljaként azt tűzte ki, hogy bemutassa, miként „változott meg Budapest köztéri szoborkultúrája a második világháború utáni években (1945-49), és hogyan tükrözi e sajátos forráscsoport, tehát a köztéri történelmi és politikai emlékművek a koalíciós korszak, majd a kezdődő sztálinizmus történelem- és politikaszemléletét" (15.), majd utána, bár már kevésbé részletesen, de eljut egészen az 1989-1990. évi rendszerváltozásig. E helyt említem meg, hogy a kötet egyik erőssége az, hogy esettanulmányokkal (a szobrok rövid történeteivel) szemléltetve mutatja be, hogy eredetileg ki(k)nek vagy minek, mi célból és milyen jelentéstartalommal készültek az alkotások. A szerző mondanivalója még inkább hangsúlyossá válik azáltal, hogy nagyon jó fény képanyaggal illusztrálta művét. A könyv bevezetője egy történettel kezdődik, amely a bagdadi Szaddamszobor 2003. évi (vagyis a könyv születésével egykorú) ledöntési folyamatának bemutatásával és értelmezésével adja meg az alaphangot a könyvben bemutatott szobrok történetéhez, majd felvázolja könyve fejezeteinek — a bevezetőn és az utószón kívül négy fejezetet tartalmaz a munka — tartalmát. Az első nagyobb egység áttekintő, összefoglaló jelleggel a köztéri szobor és politika kapcsolatát bemutatva tisztáz néhány alapfogalmat, többek között a köztéri szobrászat és a fennálló politikai hatalom lehetséges viszonyait, vagy a megrendelő, az átvevő, a szobrot bíráló, véleményező zsűri és az alkotó között fennálló lehetséges kapcsolatokat. Sorra veszi a köztéren felállított szobrok típusait, a díszítő jelleggel bírók és az emlékművek funkcióit, feladatait, valamint „... a legtöbb történész manapság szívesebben használja a »kollektív emlékezet« helyett a múltról szóló »nyilvános diskurzus« kifejezést." FULBROOK,, 2001. 204. 357