Levéltári Közlemények, 79. (2008)

Levéltári Közlemények, 79. (2008) - Irodalom - Anjou-kori Oklevéltár, XXVI. (1342). Szerk.: PITI FERENC. Budapest-Szeged, 2007. 622 o.; Anjou-kori Oklevéltár, XXVII. (1343). Szerk.: PITI FERENC. Budapest-Szeged, 2007. 708 o. (Ismerteti: PAPP RÓBERT) 310

Irodalom emellett magukra az említő iratokra hivatkozni — mint egykor önállóan létező dokumentumokra — nem lehet. Meglepő, hogy a kiadványok regesztamennyisége mégsem mutat nagy csökkenést az említő okleveleket külön számmal megjelenítő forráskiadásokhoz képest! Ez arra utalhat, hogy már Nagy Lajos uralkodása kezdetén megnőtt az oklevelek száma, és ez uralkodásának elkövetkező éveiben még nagyobb méreteket öltött.

4 A regeszták szövegezésében még egy dolog szembetűnik. Amint fentebb már volt róla szó, a királyi oklevelek méltóságnévsorait táblázatban foglalták össze a sorozat némely kötetében. A tárgyalt kiadványokban ez az összegző megjelenítés elmaradt, Piti Ferenc a méltóságsorokat a vonatkozó kivonatokban hagyta (pl.: XXVII. 132. sz. regeszta). Ezáltal ezek elemzése könnyebbé válik, mivel így nem a kutatónak kell összerakosgatni, hogy egy-egy esetben kik szerepelnek a méltóságnévsorokban, valamint lehetővé válik az eredeti oklevél megtekintése nélkül a bennük szereplő tisztségviselők rangsorban betöltött helyének vizsgálata. Nem hallgathatom el azonban, hogy nem egyszerű ezeket a regesztákat megtalálni, minthogy a névmutatóban Lajos király neve alatt nemcsak azokat az okleveleket mutatózták, amelyeket ő maga adott ki, hanem azokat is, amelyekben megemlítik. így jó néhány regesztát meg kell tekintenie annak, aki a méltóságnévsorokat szeretné vizsgálat alá vetni. Hasonlóan azoknak a kutatóknak, akik a káptalanok és konventek kapcsán szeretnének prozopográfiai kutatásokat elvégezni, szintén nem könnyű megtalálniuk azokat a diplomákat, amelyekben feltüntették az adott közhitelű hely tisztviselőit. Érdemes lett volna a mutatóban egy „méltóságnévsorok" tételt készíteni, és ez alatt (pl. a személyneveknél követett gyakorlathoz hasonlóan) ' —' jellel a különböző kibocsátó szerveket feltüntetni, a megfelelő regesztákra való utalással együtt. Mindenesetre pozitívan értékelendő, hogy ezek a kötetek az ilyen irányú kutatásokat megkönnyítik, hiszen akárcsak a királyi oklevelek méltóságnévsorait, úgy a korábbi gyakorlathoz híven a hiteleshelyek okirataiban előforduló tisztségviselők névsorát is feltüntette a szerkesztő a megfelelő regesztákban az eddig megszokott kivonat végi latin nyelvű dátumozás után (pl.: XXVI. 632. sz.; XXVII. 391. sz. regeszta). Talán a legüdvözlendőbb változtatást a kötetek mutatózásában tapasztalhatjuk. Piti Ferenc (szakítva a korábbi névmutatózás hagyományaival) tárgymutatót is készített munkáihoz. Sajnos be kell ismerni, hogy bármekkora érdeme is van az Anjou-kori oklevéltár sorozatának a korszak kutathatóbbá tételében, elektronikus kiadványok és részletes mutatók híján egy-egy esemény vagy eszmetörténeti momentum vizsgálatához sokszor elengedhetetlen volt az adott kötet (vagy kötetek) nagy részének — sőt olykor egészének — az átolvasása a megfelelő okleveles anyag felderítéséhez. Ezzel szemben a XXVI. és XXVII. köte4 Például a MOL adattárában az 1358-ik évben 1184 oklevéljelzet szerepel (valójában a fennmaradt okiratok száma ennél valamivel kevesebb lehet). L.: DL-DF, 1998. 312