Levéltári Közlemények, 79. (2008)
Levéltári Közlemények, 79. (2008) - Irodalom - PROHÁSZKA PÉTER: Kincsek a levéltárból. Budapest, 2008. 128 o. (Ismerteti: MESTERHÁZY KÁROLY) 301
Irodalom igényt. így aztán számtalan szórvány- vagy kincslelet is áldozatul esett az érdektelenségnek. Szerencsés esetben a megvételre felajánlott leletekről levelezés született a találó vagy a leletet bejelentő személy és az Éremtár munkatársa között. Ezekből a levelezésekből néha az egész kincslelet összetételére fény derül, továbbá az uralkodókra, a pontos darabszámra stb. Ha jó pacskolatokat készítettek az érmekről, még pontos meghatározásuk is lehetséges. A numizmatikai leletek pedig ilyen nagy számban rendkívül érdekesek az egykori éremforgalomra, amely viszont a történeti kutatás számára is új információval szolgálhat. így a Magyar Nemzeti Múzeum levelezéseiből fény derült arra, hogy a tágabban értelmezett hun korból (4. század utolsó negyedétől az 5. század közepéig) milyen sok adatunk van, és milyen nagy mennyiségben áramlott ki az aranypénz a Barbaricumba (21-44.). Tehát nemcsak azok a pénzek léteznek a kutatás számára, amelyeket a múzeumok megvásároltak, vagy a sírleletekből előkerültek, hanem talán azoknak többszöröse is. így az Alföld korai gepida korszaka egészen másnak látszik, mint az a bizonytalan régészeti leletekből eddig kiolvasható volt. A moldvai Bivolában előkerült lelet sorsa is nagyon tanulságos. Nagy Géza, az MNM fegyvertárának vezetője egyik tanulmányútja alkalmából, talán amikor Sepsiszentgyörgyön dolgozott, lerajzolt néhány hun kori leletet, amelyeknek lelőhelyeként Bivolát jelölte meg. A romániai szakirodalomban, beleértve Radu Harhoiu 1997-ben megjelent nagy monográfiáját (Die frühe Völkerwanderungszeit in Rumánien. Bukarest, 1997) is, nem olvashatunk erről a fontos leletről. Pedig amint a sírlelet csatja mutatja, a lébényi és az untersiebenbrunni leletek csatjaihoz hasonló vagy talán velük teljesen azonos aranycsatok kerültek benne elő. A rekeszes díszítésű szíjvég pedig további rangos hun kori leletekhez kapcsolja a bivolai leletet (Nagyszéksós, Pannonhalma), így egy gazdag „fejedelmi lelet" képe sejlik fel, amelynek már Nagy Géza is csak a hírmondóit látta, azóta pedig teljesen nyoma veszett. A Bécshez tartozó atzgersdorfi sírlelet régi dokumentációi egy olyan késő antik női hajviselet barbaricumi meghonosodását jelzik, amelynek kellékei a hajtűk. Érdekes, hogy a hajtűk feltűnése a germánok között a régészek számára nehezen elképzelhetőnek tűnt kezdetben, és ezért inkább félkész vagy kiegyenesített huzalú fülbevalóknak határozták meg őket. Máshol viszont a dáko-román kontinuitás bizonyítékát keresték ezekben az ékszerekben, melyet aztán Bóna István cáfolt. Prohászka ezek, valamint a Bécsbe került budapest-békásmegyeri sírlelet kapcsán nemcsak a hajtűkről, de a poliéder gombos fülbevalókról is áttekintést ad. Ettől függetlenül, e tárgytípus önálló feldolgozást igényelne. Jól látható ugyanis, hogy amint a fibuláknál is megfigyelhető, a római birodalmi ékszerek a barbár környezetben az újgazdagok pompakedvelésének köszönhetően a méretek növelésével már inkább díszekké válnak, mint ékszerek maradtak. Ugyanez mondható el a csatokra is, amelyek az ártándi kis méretektől a zimonyi és más Felső-Tisza vidéki lelőhelyek csatjaiig, sőt a nevezetes gepida sasos csatokig méretben négyszeres-ötszörös nagyságra növekedtek. 302