Levéltári Közlemények, 79. (2008)

Levéltári Közlemények, 79. (2008) - Közlemények - MISKOLCZY AMBRUS: A felvilágosodás és a liberalizmus között. A modern magyar demokratikus kultúra „eredeti jellegzetességeiről" avagy Kossuth Eperjesen (Önrecenzió?) 135

Miskolczy Ambrus: A felvilágosodás és a liberalizmus között működési teret. Csakhogy ebből a világból csak görbe utak vagy inkább: tévutak ígértek kitörési lehetőséget. Példa erre Berzeviczy Gergely esete. Ő gazdaságpolitikai és társadalompolitikai írásai révén a politikai liberalizmus nemzedékének olyan előfutára és őse, aki maga az eleven folytonosság az 1790-es és az 1830-as évek között. Antijozefinizmusból posztjozefinizmusba váltó magánpolitikája okán elsősorban a centralistákkal rokonítható, akik szellemi fölényükkel, sőt inkább szellemi hegemóniájukkal élve akartak érvényesülni a közéletben. A liberalizmus nagy eszméit olyan politikai pragmatizmussal párosították, amelynek jegyében Eötvös Metternichhez fordult, hogy Kossuthtól elhatárolva magát képviselhesse hatékonyan a saját programját. Berzeviczy csak Armbrusterrel találta az együttműködést, a Polizeihofstelle azon „bonapartista" vagy posztjozefinista tanácsosával, aki a magyar írók táborának megosztásán fáradozott. Nem véletlen, hogy amikor 1811-ben, majd 1817-ben Bécsben fel akarták függeszteni a magyar alkotmányt, akkor váratlanul szélesebb teret akartak nyitni Berzeviczy írásainak, miközben gazdaságpolitikai megnyilvánulásainak és liberális eszméinek nem örültek, olykor fellobbanó magyarországi függetlenségi törekvéseinek még kevésbé. De nem nyúlhattak hozzá, hogy megfegyelmezzék a nagy magánpolitikust. Egyszerű értelmiségiekkel viszont leszámoltak. Egykorú kifejezéssel „ országfutók" -ká tették őket. Magda Pált, aki statisztikai munkájában Berzeviczy gazdaságpolitika- és társadalomkritikájához hasonló gondolatokat vetett fel, az udvari rendőrség javaslatára Őfelsége menesztette karlócai tanári állásából. Rumy Károly György ugyan némileg élvezte Armbruster védelmét, hiszen cikkeket írt a lapjába és be-beszámolt a hangulatról is, de miután Őfelségével is szemtelenkedett, jónak látta áttérni a katolikus vallásra és az esztergomi prímás védelme alá húzódni. Később Bárándy János sem járt jobban, mert ugyan fizetett ügynök volt, 1847-ben olyan ellenzéki szellemű helyzetképet vázolt fel a magyar világról, hogy a cenzúra csak betilthatta volna, ha ki akarta volna adni, és 1848/49 után nyomorban halt meg. Példáink a magyar demokratikus kultúra egyik jellegzetes vonására is utalnak. Jelzik, hogy miért a birtokosnemesek lehettek a demokratikus kultúra oszlopai. Ők a maguk körében, ha nem léptek túl bizonyos határt, büntetlenül tudták kifejezésre juttatni nézeteiket. Ez persze nem jelenti a demokratikus kultúra és a politikai demokrácia azonosságát. De jelzi azt is, hogy a felvilágosodás akkor nőhetett át politikai liberalizmusba, amikor a nemesség soraiból is hangadásra képes és alkalmas gondolkodók felkarolják, olyanok, akik egyszerre tudnak élni a rendi alkotmányosság lehetőségeivel és a modern publicisztika és önkifejezés eszközeivel. Hogy ez az időszak mikor köszönt be, az az európai politikai fejlemények függvénye is volt. Amíg nem jött el a megfelelő alkalom, maradt a magánpublicisztika. De ezt is csak a hatalom által elérhetetlen magasban lehetett művelni. Jó példa rá paradox módon Széchényi Ferenc, a Széchenyi-mítosz áldozata. Kemény Zsigmond gyanakodott, hogy István netán nemcsak szarkazmusát örökölte atyjától, mert nem hihette, hogy egy országos politikus csak úgy a semmiből pattan elő. Sokat 141