Levéltári Közlemények, 78. (2007)
Levéltári Közlemények, 78. (2007) 2. - IN MEMORIAM - Gecsényi Lajos: Kosáry Domokos (1913–2007) / 309–311. o.
In memóriám Életébe azonban ismét beavatkozott a hatalom. Miután az 1956. októberi forradalom és szabadságharc napjaiban a magyar történészek forradalmi bizottságának elnökévé választották és e minőségében szerepet vállalt a Nagy Imrekormány nemzetközi kapcsolatainak megteremtésében, majd az eseményekkel kapcsolatos dokumentumok összegyűjtésében. 1957-ben letartóztatták, és súlyos börtönbüntetésre ítélték. A börtönből 1960-ban szabadult és ekkor, mint annyi más pályatársa, a Pest-Nógrád Megyei Állami Levéltárban kapott munkát. Az ott töltött évek eltéphetetlen szálakkal fűzték az ország hajdani „vezérmegyéjéhez". Nem volt véletlen, hogy három évtizeddel később örömmel vállalta a Pest Megyei Monográfia Közalapítvány elnöki tisztét. A pesti Vármegyeházban lévő levéltár általa legendássá lett toronyszobájában tudósi elkötelezettséggel látott hozzá a bibliográfia folytatásához. Noha ő maga nem a levéltári anyagban kutakodó történészek sorába tartozott, tudatosan vallotta és magáévá tette a levéltári források fontosságát hangsúlyozó elődök nézeteit. Ez vezetett el oda, hogy a Pest megyei években elkészítette a Bevezetés Magyarország történetének forrásaiba és irodalmába új sorozatának első kötetét (Altalános rész, I—II.), amely 640 oldalon vette számba a történeti Magyarország valamennyi levéltárának 1848-ig terjedő anyagát, a levéltári anyag segédleteit, a levéltári anyagból készült forrásközléseket és feldolgozásokat. A háború utáni helyzet teljes körű felmérése és áttekintése lett az MTA Történettudományi Intézetének támogatásával 1970-ben megjelent munka. Ekkor már maga is az akadémiai intézet munkatársa volt és ismét a kutató, elemző munkának szentelhette életét. Az eredmény nem sokáig váratott magára. 1980-ban napvilágot látott a 18. századi magyarországi művelődéstörténet szintézise, amelyet a hazai és a nemzetközi szakmai közvélemény osztatlan elismeréssel fogadott. A monográfia angol nyelvű változatát a következő esztendőkben két újabb itthoni kiadás követte. Ebben az időben jelent meg a Mohács előtti magyar külpolitikáról írt szintézise, Széchenyi döblingi éveinek feldolgozása. Erőteljesen foglalkoztatták őt a magyar és az európai fejlődés történeti összefüggései, ezekről ugyancsak kötetek sorát publikálta. Pályája ettől kezdve folyamatosan ívelt felfelé. 1982-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1985-ben rendes tagjává választották, elnöke lett az MTA Történettudományi Bizottságának. Életének kiteljesedését azonban a rendszerváltás hozta el. 1990-től a Magyar Tudományos Akadémia elnökeként irányítója volt az Akadémia átalakításának, ami nem csupán annak demokratikus átszervezését, de értékeinek megőrzését is jelentette. Hat esztendő után vonult vissza a testület éléről, ám tudományszervezői, közéleti tevékenysége egy pillanatra sem szakadt meg. Az európai akadémiák tiszteleti tagsággal, a Köztársaság a legmagasabb állami és tudományos kitüntetésekkel ismerték el munkásságát, miként Ausztria, Németország, Franciaország államfői is országaik legmagasabb érdemrendjeivel tüntették ki. Miközben megkerülhetetlen etalonja maradt a tudományos közéletnek, elnöke nyolc esztendőn át a Magyar Történelmi Társulatnak, vezetésével egy ku310