Levéltári Közlemények, 78. (2007)

Levéltári Közlemények, 78. (2007) 2. - KÖZLEMÉNYEK - Strassenreiter Erzsébet: Kéthly Anna harca a „magyarügyért” (1956. november 4.–1957. szeptember) / 151–212. o.

Közlemények vett részt, befolyásos személyekkel tárgyalt. Beszámolt a magyarországi eseményekről, missziójának céljáról. A propagandakampány csúcspontját a november 8-i nagygyűlés jelentette a Madison Square Gardenban, New York legnagyobb sportcsarnokában, amely 25 000 fő befogadására volt képes. Itt is sok furcsaság fogadta Kéthlyt és társait. Bujdosót megdöbbentette, hogy az emelvényig a Himnusz hangjaira vonultak. Szerinte ez „nagyon kellemetlen volt" és „kicsit ízléstelennek tartotta az ember", mert a magyarok számára, a Himnusz „nem egy mars, nem bevonulási induló, hanem imádság." Az emelvényre érőket nagy taps és éljenzés fogadta. Bujdosó ezt egy kicsit ijesztőnek találta, „mert ahogy végignéztem az embereken, az oldalsó páholyokból és az oldalsó ülésekből nagyon sok négert láttam, akik rettenetesen fel voltak indulva, és teljesen extázisban voltak [...], érthetetlen szavakat kiabáltak, habzott a szájuk és az egész levegő olyan forró volt, hogy szinte robbant". Később kiderült, hogy előttük már más beszédekkel feltüzelték a hallgatóságot. A tömeg követelte Kéthly Annát. Beszéde — szándéka ellenére — igen emlékezetesre sikerült, és vegyes visszhangot váltott ki nemcsak az amerikai közvéleményben, az emigrációban, hanem — ami döntőbb volt — az amerikai kormányzati körökben is. Kéthly, egyetértve politikustársaival, elmondta: „mi nem akarjuk azt, hogy az Egyesült Államok Magyarországért háborút indítson, és abból világháború alakuljon ki." Hangsúlyozta, hogy „csak kizárólag egy rokonszenvnyilvánítást kér az amerikai néptől, és azt, hogy szorítsa oda az Egyesült Nemzetek Szervezetét, hogy hathatós segítséget adjon a jogos és legális magyar kormánynak, Nagy Imre kormányának."

24 Hallgatóságának azonban ez a békülékeny hang nem tetszett, radikálisabb álláspontot szeretett volna hallani. Ennél nagyobb hibát követett el Kéthly azzal, hogy az amerikai szakszervezetek, az AFL-CIO által rendezett nagygyűlés résztvevőit — a magyar munkásmozgalmi hagyományokat követve — felemelt ököllel üdvözölte. Ezt a tömeg — a vendégek számára érthetetlen módon — fütyüléssel, ellenséges bekiabálásokkal fogadta. Mentve a kínos helyzetet, a tömeg kívánságának engedve Varga Béla Bujdosót küldte a mikrofonhoz, jelezve, hogy utána még mások is szólnak majd a tömeghez. A fiatalember lényegében ugyanazt mondta, mint Kéthly, mégis sikerült megnyernie hallgatóit, mert „beszédében több volt az érzelem és kevesebb a politikai számítás és a meggondolt tárgyilagos hang". A végén kijelentette, hogy „az amerikai népet nagyon sokra becsüljük, és arra kérjük csak az amerikaiakat, hogy gondoljanak arra, hogy milyen nagy érték nekünk a szabadság, amikor nekik is az a legnagyobb értékük". A teremben pillanatok alatt felborult a rend, székeket forgattak fel „és egy hatalmas, ordító és kezeket nyújtogató tömeg volt a pódium körül, érthetetlen szavakat kiabáltak föl a pódiumra és integettek felém, ami egészen meglepett", 24 BA visszaérni. 164