Levéltári Közlemények, 78. (2007)

Levéltári Közlemények, 78. (2007) 2. - KÖZLEMÉNYEK - Urbán Aladár: Batthyány Lajos pozsonyi miniszterelnöki irodája / 139–149. o.

Közlemények gyekből, illetve Sopronból érkeztek, feltehetően ezek voltak az első befutott je­lentések, pontosabban azok, amelyekre a választ szükségesnek tartották. Az utóbbi feljegyzésen nem szerepelnek iktatószámok, ami érthető, hiszen az csak a fogalmazványra kerül. De nincsen iktatószám Szemere fogalmazvá­nyain sem. Pedig az iroda március 22-én már iktatta a kiadványokat, így a 22-én kelt, a hatóságokat részletesen utasító körlevél — amennyire a Csongrád me­gyéből befutott jelentésekből megállapítható — a 18. sorszámot kapta. Felmerül azonban a gyanú, hogy ezt a számot csak a Csongrád megyének küldött anyag kapta, mert a 23-án kibocsátott, 2. számú körlevélen Sáros megye esetében a 133., Szepes megyénél a 134. és a Tiszán inneni koronái kerület esetében pedig a 162. sorszám szerepel. A Batthyány miniszteri irodájából kelt levelek közül nem ismerjük mindet, mivel azok másolata nem maradt fenn. Amit ismerünk, ott sem minden esetben tudjuk azt beiktatni az iktatószámok sorrendjébe. Ilyen az április 3-án a selmeci főbányagrófhoz intézett levél, amely csak másolatban ma­radt fenn. 21 Az irodavezető ambiciózus lehetett Pozsonyban, mert olyan „boríté­kokat" (a levél külzetére hajtogatható ívpapírt) készíttetett, amelyen hosszanti irányban A felelős magyar-ministerium elnökétől feliratot és nyomtatták. Ezzel a külzettel 233. sorszámmal kapott Pozsonyból április 5-én Esterházy Pál levelet Batthyány tói. 22 A pozsonyi kiadványok iktatókönyve nincsen meg, így nem kapunk magyarázatot arra, hogy a Batthyány-kormány beiktatását követő első napokban miért „futottak" tovább a pozsonyi iktatószámok, miközben a minisz­terelnöki irodában a fogalmazványon kezdeti kis számok szerepelnek. így ápri­lis 18-án a miniszterelnök hadügyi és nemzetőri irodájából a hatóságokra kibo­csátott rendelet fogalmazványán az 5. iktatószám szerepel, a hirdetmény formá­jában megjelent nyomtatványon a 263. iktatószám található. 23 Ez történt az ugyanezen sorozatból április 17-én Lederer Ignác főparancsnokhoz intézett át­iratokkal, ahol a tisztázaton 264. és 265. iktatószám található. 24 A kormány ápri­lis 19-én megküldte a hatóságoknak „a közelebbi országgyűlésen alkotott törvé­nyek hiteles példányát". A kísérőlevél iktatószáma 267. volt. 25 A zavar lassan megszűnt, de még április 24-én is kelt a miniszterelnök elnöki sorozatából Es­terházy Pál külügyminiszterhez olyan levél, amelynek fogalmazványán a 67., míg a tisztázatán a 281. iktatószám szerepel. 26 Vannak olyan, Pozsonyból kelt miniszterelnöki iratok, amelyekről — mivel fogalmazványok nincsenek — csak fennmaradt iktatószámuk alapján tudunk. Ilyen az április 3-án 219. és április 5­én 232. szám alatt a Kamarához kibocsátott két rendelet, amelyről csak Almássy 21 URBÁN, 1999. 234. Batthyány a MOIB figyelmeztetésére intézkedett; MOL H1.1848:37. 22 URBÁN, 1999. 245. 23 URBÁN, 1999.339. 24 URBÁN, 1999. 338-340. Batthyány április 16-án Ledererhez, április 17-én Harbovszky péterváradi főparancsnokhoz intézett levelei a 258., illetve a 271. iktatószámot kapták, amelyek a tisztázaton szerepelnek. L.: THIM, 1930.111-112. 25 A levél fogalmazványa nem ismert. A tisztázatot L: SL. Acta P. 18. cs. No. 261. c 5. 26 URBÁN, 1999. 384-385. 144

Next

/
Thumbnails
Contents