Levéltári Közlemények, 78. (2007)

Levéltári Közlemények, 78. (2007) 2. - KÖZLEMÉNYEK - Kenyeres István: A Habsburg Monarchia katonai kiadásai az udvari pénztár és a hadi fizetőmesterek számadásai alapján, 1543–1623. Adalékok a török elleni küzdelem finanszírozásának történetéhez / 85–138. o.

Közlemények felelt meg. Nem lepődhetünk meg azon, hogy a legjelentősebb összegeket a vég­vári katonaság számára utalták ki, elsősorban a magyarországi végvidék várai­ban szolgálókat fizették ki: a győri, palotai, cseszneki, vázsonyi, tihanyi, kani­zsai, kéthelyi, kiskomáromi, légrádi, fonyódi, szigligeti, komáromi, lévai, korponai, szitnyai, csábrági, bozóki, bakabányai, divényi, kékkői, murányi vég­várak magyar és német katonaságát, akikre a kiadások közel harmada (29%-a) jutott. Ami a felső-magyarországi hadszíntér katonáit illeti, több bejegyzéssel is találkozunk, három kisebb összeg szerepel korábbi tartozások és az országrész­ből kivont katonaság járandóságaiként (15 746 rFt), de van egy másik, ami sok­kal érdekesebb: a felső-magyarországi hadi fizetőmester neve mellett „átutalás­ként" egy több mint 223 ezer rFt-ra rúgó összeg (17,3%) szerepel. Ez azt jelenti, hogy a magyarországi hadi fizetőmester nem fizette közvetlenül a felső­magyarországi katonaságot, hanem az erre a célra szánt összeget a felső­magyarországi hadi fizetőmesternek utalta át. A magyarországi hadi fizetőmes­ter ezenkívül, igaz nem túl jelentős mértékben, de a szlavóniai és horvát végvi­dék katonasága számára is eszközölt kifizetéseket (4,7%). Ezenkívül jelentős összegeket fizetett ki a főélésmesteri hivatalnak katonai élelmezésre, a bécsi, győri, komáromi és kanizsai várépítésekre, a két tétel együttesen közel 100 ezer rFt-ra rúgott (96 340 rFt). Az összes közvetlen katonai költség (ideértve a végvá­riak zsoldját, az építkezési, élelmezési, hadszertári és egyéb hivatali költségeket) meghaladta a 900 ezer rFt-ot (909 292 rFt), ami a kiadások 70%-át jelentette. A hadi pénztárból fizették ugyanakkor a konstantinápolyi követségeket, a török hivatalnokoknak adott ajándékokat (több mint 100 ezer rFt-ot!), a felvett hitelek törlesztéseit és jelentős összegeket utaltak át más hivataloknak, így pl. több mint 50 ezer rFt-ot 57 annak az udvari pénztárnak, amely ebben az évben ennek az összegnek közel a háromszorosát fizette be a hadi pénztárba. Ez az adat is arra mutat, hogy az udvari és hadi pénztár közötti pénzmozgások sokszor csak pénzügytechnikaiak voltak, illetve éppen onnan oda utaltak összegeket, ahol azok rendelkezésre álltak. 10. táblázat. A magyarországi hadi fizetőmester főbb kiadási tételeinek megoszlása (1570) Kiadások rFt % Zsoldköltség 676 369 52,4 Egyéb hadi kiadások 224 342 17,4 Hadi hitelek törlesztése 196 581 15,2 Nem hadi kiadások 192 954 15,0 Összesen 1 290 246 100 57 A források között némi ellentmondás mutatkozik, hiszen a vonatkozó udvari pénztári számadás szerint a hadi pénztárból 54 458 rFt folyt be, míg a hadi fizetőmester számadásában az udvari pénztár részére történő kifizetésnél 51 859 rFt szerepel. L. 6. táblázat és 9. táblázat. 106

Next

/
Thumbnails
Contents