Levéltári Közlemények, 78. (2007)

Levéltári Közlemények, 78. (2007) 1. - IRODALOM - Katona Csaba: Tóth Árpád: Önszervező polgárok. A pesti egyesületek társadalomtörténete a reformkorban. Budapest, 2005 / 184–194. o.

Irodalom ködő egyesületekről, ezek révén megadva azt az általános keretet, amelyen belül részletes elemzéseket folytat a továbbiakban. Az ezt követő 2. fejezet, amely a szegénykérdéssel és az egyesületi jótékonysággal foglalkozik, az, amire leginkább igaz, hogy corpus libríként jellemezhető. A sorrend erősorrend is, ez a leginkább kimunkált, legrészletesebben feltárt, legterjedelmesebb (több mint félszáz oldalas), legszélesebb forrásbázisra alapozott fejezet, nem véletlen, hogy ennek előzménye jelent meg korábban önálló munkaként is.

9 Az indoklás tömören: „Az első olyan társadalmi jelenségegyüttes, mely kiváltotta a város befolyásos csoportjainak reakcióját, és cselekvésre buzdította őket, a szegénység [...] volt." (53.) A szegényügy, a pauperizáció bőséges szakirodalmi alátámasztással kiegészített áttekintése után egyesülettörténet, a tevékenység bemutatása és a gazdálkodást tárgyaló összefoglaló kelti fel az olvasó figyelmét, majd következik a fejezet sava-borsa, ahol a szerző a tagság rendi helyzet, illetőség és felekezeti szerinti megoszlását tárja fel. Mindezt kiegészíti a nők társadalmi szerepének kutatásával, illetve több ízben is összeveti a mintául szolgáló — hasonló célokat követő, de jóval „arisztokratikusabb" — bécsi egyesülettel a pestit. Lényeges elem, hogy a legmagasabb szinten (védnöknő) még az uralkodóház is képviselve volt József nádor két (természetesen nem egyidőbeni) felesége révén, és erősen reprezentált a főnemesség és a nemesség az egyébként viszonylag nagyfokú fluktuációval terhelt egyesületi tagság sorában. A többség mégis a polgári rendűek közül került ki, azokból is leginkább a kereskedőfeleségek voltak sokan. Aki valaha foglalkozott a reformkori PestBudával, annak nem csenghet ismeretlenül pl. Valero Antal, Derra Anasztáz, Malvieux Keresztély vagy Liedemann János Sámuel neve: asszonyaik révén ők is jelen voltak az egyletben. Ez pedig érzékletesen mutatja, hogy valamennyire átjárhatóak voltak a rendiség húzta merev határok, akkor, amikor a „rendi világban a nemesi és nem-nemesi csoportok elkülönülése magától értetődő gyakorlat volt." (81.) Ez persze nem jelenti azt, hogy mindenki egyenrangúnak tekintette volna magát a vele nem azonos társadalmi csoportba tartozóval, mert a rendi korlátok — ha áttételesen is —, de valamennyire érvényt nyertek az egyleten belül is. Két másik, roppant érdekes felvetése a szerzőnek, hogy a tagság tekintélyes hányadának városon belüli lakóhelye térben több, jól körülírható (a koldusok körében „népszerű" kéregé főhelyekként meghatározható) csomópont körül térképezhető fel, illetve a protestáns, főleg pedig az evangélikus felekezethez tartozók felülreprezentáltsága (miközben Pest összlakossága messze katolikus többségű volt). Azaz az egyesület több gócpont mentén szerveződött (rekrutálódott): a pesti evangélikus egyház, a főtámogatók férjeként is „domborító" nádor főnemesi környezete, a Pesten ingatlannal bíró, a városba behúzódó és az ottani életmódhoz kötődő nemesség, illetve a koldulás által leginkább „fertőzött" háztömbök tulajdonosainak érdekközössége. E különböző síkokon mozgó kapcsolódások egy ponton találkoztak, ez adhatta az egylet létrejöttének eszmei, gondolati alapját. Ami pedig közös nevezőre hozhatta ezeket az egymástól szá9 L. az előző jegyzetet. 189