Levéltári Közlemények, 78. (2007)

Levéltári Közlemények, 78. (2007) 1. - IRODALOM - Laczlavik György: Neumann Tibor: A Korlátköviek. Egy előkelő család története és politikai szereplése a 15–16. században. Győr, 2007. (A Győri Egyházmegyei Levéltár kiadványai. Források, feldolgozások, 5.) / 181–184. o.

Irodalom a szinte polgárháborús viszonyok hozzásegítették Osvátot a családi birtokállomány különféle módokon (vétel, adomány, zálog stb.) kiterebélyesítéséhez. Az idősebb Osvát alatt az előkelők (proceres) közé bejutott család Osvát halála után sokat veszített erejéből. 1473-ban még Korlátkő várát is elvesztették, amit csak jó huszonöt év múlva sikerült visszerezni fiának, Korlátkövi ifjabb Osvátnak (+1511). Ifjabb Osvát karrierjét II. Ulászló királynak köszönhette, akinek töretlen híve volt annak magyar királlyá koronázástól kezdve. A királyi palotás 1492-től királyi sáfár, majd 1497-1498 fordulójától a kulcsfontosságú komáromi és tatai várak várnagya, továbbá e tisztségéből kifolyólag komáromi ispán is volt. Ulászló király kegye folytán 1500-ban bekerült a decempersonatus intézményébe, vagyis saját bandériumot tarthatott. 1506-tól haláláig többször vett részt lengyelországi és moldvai követségekben, Ulászló király diplomatájaként még egy lengyel-moldvai konfliktus megoldásában is tevékenyen részt vett. Lengyelországi kiküldetéseit talán nyelvi ismereteinek is köszönhette, hiszen a család Nyitra megyei birtokosként — a szerző által bizonyítottan is — kétnyelvű volt. Birtokszerzeményei között találjuk Berencs várát és a berencsi uradalmat is, ami később a család egyik központja lett. Ijfabb Osvát elsőszülött fia, Korlátkövi Péter (+1526) 1480 körül született. Atyjával és nagyatyjával ellentétben neki nem kellett mindent szinte elölről kezdenie, örökölte atyja kapcsolati tőkéjét és jó viszonyát az uralkodóval, amelynek eredményeképpen már az 1490-es évek közepén a királyi udvarban találjuk, 1502-től kamarás, 1509-től tárnoki teendőket is ellátott, aminek következtében a királyi könyvekre is felügyeletet gyakorolhatott. 1515 májusában Ulászló király királyi udvarmesterré és ajtónállómestérré nevezte ki, így Péter a magyarországi bárók közé emelkedett, Miksa császártól pedig birodalmi bárói méltóságot is kapott. Péternek sikerült a Mohács előtti évtized zavaros, hatalmi versengésektől hangos időszakát mindvégig az uralkodó belső bizalmi környezetéhez tartozva átvészelnie, sőt sikerült birtokait is jelentősen gyarapítania. Politikai karrierje — számos főúrhoz és főpapéhoz hasonlóan — a Mohácsi csatatéren ért sajnálatos véget. Halálával a család történetének felívelése megtört, féltestvére, Korlátkövi Zsigmond 1546. évi halálával pedig kihalt a család fiága. A családtagok pályafutása kapcsán bepillantást nyertünk a nagyobb birtokszerzések történetébe, a család rokoni kapcsolatainak alakulásába is. A Korlátkövi család birtokainak jelentős részére, így Berencsre is — már Zsigmond életében — Korlátkövi Péter Erzsébet nevű lányának férje, Nyáry Ferenc tette rá a kezét, majd az ő halálával szétforgácsolódott a Nyáry-rokonság, valamint a Korlátkövi leányágak családjai keze között. A család neve azonban majd másfél század után újra „feléledt", miután az egyik leányági utód, Labsánszki János 1688-ban fiai számára engedélyt kért és kapott a Korlátkői név labsi előnévvel való használatára. A családtörténeti részt Társadalomtörténeti vizsgálatok címen követő fejezetben a szerző megvizsgálja és — Nyitra megyei viszonylatban — szélesebb összehasonlításba helyezi a várbirtokos családok rezidenciájának kérdését. Figyelmet szentel különféle leltárak, végrendeletek segítségével a család anyagi kultúrájá183