Levéltári Közlemények, 78. (2007)
Levéltári Közlemények, 78. (2007) 1. - KÖZLEMÉNYEK - Szabó András Péter: Beszterce város levéltárának történetéhez / 99–127. o.
Szabó András Péter: Beszterce város levéltárának történetéhez másolatok készítését, mert bizonyos besztercei és kolozsvári anyagokat Debrecenből kellett visszahozni, amelyeket már csaknem átadtak az iratcserét bonyolító román bizottságnak. 44 A besztercei iratok közül először a május 21-én Debrecenből megérkezett ládákat filmezték le, 45 majd júliusban és augusztus elején sorra érkeztek meg a székesfehérvári ládák is. 46 A rendezés és felvételezés szakmai irányítói, Ila Bálint és Maksay Ferenc igyekeztek minél több anyagot lefilmezni, és ezért komoly erőfeszítéseket tettek az átadási határidők kitolására. 47 Bár a vonatkozó akták erről egészen pontosan nem tudósítanak, de valószínű, hogy a felvételezés még november elején is folyt, így bizonyos sorozatok visszaszolgáltatása talán átcsúszhatott az 1951. év elejére is. 48 1953-ban derült ki, hogy a besztercei levéltár egyes iratai a székesfehérvári levéltár rendezetlensége miatt nem kerültek átadásra. 49 Ezeket a 18-19. századi iratokat filmezés után szintén visszaszolgáltatták Romániának. A fényképezési munkálatok végeredményeként 191 185 felvétel készült Beszterce város és kerület levéltáráról, amely nagyrészt lefedi a Berger-féle első négy sorozat anyagát, illetve a könyvtár régi kéziratainak egy-két érdekes darabját. 50 Az ötödik és a hetedik sorozat, azaz a közlöny jellegű nyomtatványok és a levéltár segédletei, nemcsak hogy nem szerepelnek a filmeken, de a felvételezés aktáiban sem említik ezeket. Az 1700 előtti iratokra vonatkozóan a mikrofilmanyag — néhány, később tárgyalandó kivételtől eltekintve — teljesnek mondható. Az 1953 óta változatlan filmtári fond a következő törzsszámú állagokra oszlik: 51 44 MOL Y 7. 378/1950. OL. sz. f. 1. r.; f. 7. A mikrofilmezés irataiból egyértelműen kiderül, hogy a besztercei levéltár hosszabb-rövidebb ideig Debrecenben őrzött ládáit Székesfehérvárról vitték oda, 1950. április 26-án. Jegyzékük a hetedik fólión. Komoróczy György városi főlevéltáros ezeket mint székesfehérvár-besztercei ládákat emlegeti. MOL Y 7. 378/1950 OL. sz. f. 36. 45 A felvételezésre szánt anyagot a Debrecenbe május 10-én megérkezett Maksay Imre és Vörös Károly válogatták ki, akiknek eredetileg az lett volna a feladata, hogy a Pestre küldendő besztercei és kolozsvári anyag kiválogatása mellett a Leica-géppel helyszínen is fényképezzenek, ám az előkészítési munka mellett erre nem maradt idejük, ezért amit csak tudtak, Pestre küldtek. MOL Y 7. 378/1950. OL. sz. f. 1. v„ f. 14-16., f. 20., f. 24-25., f. 33-37., f. 41^2. 46 MOL Y 7. 378/1950. OL. sz. f. 27.f. 30-31, f. 38-40. 47 A szakmai munkának részese volt még Bakács István, és 1950. október 5-ig, a Levéltárak Országos Központja élére történő kinevezéséig Borsa Iván. MOL Y 7. 378/1950. OL. sz. f. 32. 48 Az anyag Kolozsvárra érkezésének pontos dátumáról jelenleg nincsen információnk, és ehhez Ioan Dordea ismertetőjében sem találunk támpontokat. 49 MOL Y 7. 291/1953. OL. sz. f. 1-8. Az 1953. évi felvételezés eredménye négy tekercs lett, amelyek a 2029-2033. dobozszámot kapták. A Székesfehérvárról március 12-én elküldött, Budapesten március 28-án hiánytalanul átvett eredeti iratokat 1953. április 27-én már fel is adták a közvetítő állomás, a Debreceni Állami Levéltár címére, f. 1-2., f. 4., f. 7-8. Jegyzékük: f. 6. Az 1953. évi rendezéssel és filmezéssel kapcsolatos információkért a munka egyik résztvevőjének, Gyapay Gábornak tartozunk köszönettel. Ernst Wagner erről a filmezésről rendelkezhetett 1986-ban információval, és ezért írja, hogy a levéltár 1953-ban került Kolozsvárra. UR I., XII. 50 A romániai eredetikről készült filmanyagok közül ma is messze a besztercei a legterjedelmesebb. 51 BUZÁSI-KÖRMENDY, 1996. 248. A filmek kutatásához az állagok rövid bemutatásával: Kiilf. lev. (Nyomtatott kézirat a Filmtárban) 109