Levéltári Közlemények, 77. (2006)

Levéltári Közlemények, 77. (2006) 2. - IRODALOM - Jordán Gyula: Keresztény magyar missziók Kínában. Vámos Péter: Magyar jezsuita misszió Kínában. Budapest, 2003. (Kőrösi Csoma kiskönyvtár, 26.) A paokingi prefektúra rövid története = Historia brevis Praefecturae Apostolicae de Paoking. Szerk. és a jegyzeteket írta Kálmán Peregrin, Vámos Péter. Budapest, 2005. (Magyar ferences források. Series D., 4.) / 255–259. o.

Irodalom puritán vagy sokkal inkább szegényes viszonyaival való összevetés. Nagy hasznára vált a munkának, hogy Vámos bőségesen felhasználta a magyar misszionáriusok naplóit, levélrészleteit, az általa készített interjúk anyagait. így közelről ismerhetjük meg apróbb-nagyobb gondjaikat, a biciklivel, szekérrel való utazás megpróbáltatásaitól a köleslevesből, sózott répaszeletből és köles meg cirokliszt keverékéből készült kenyérből álló „menüig", amely mellett csak évente háromszor-négyszer került hús az asztalra. Az elsősorban a falvakra koncentrálódó katolikus hittérítés — Ricci nyomdokain haladva — minél inkább alkalmazkodni igyekezett a helyi viszonyokhoz, beágyazni a katolicizmust a kínai kultúrába. Nemcsak a nyelvet tanulták meg, hanem ott laktak a falusi közösségekben, egy pap általában ötven-száz falucska kisszámú keresztényének lelki gondozását látta el. A kínaiak közül hitoktatókat — főleg nőket — képeztek ki, akik fontos összekötő kapcsot is jelentettek a kínaiak és a misszionáriusok között. A zömmel írástudatlan emberek az imákat, hittételeket megtanulták, a liturgia nyelve pedig a latin volt (csak a prédikáció hangzott el kínaiul), amelynek a jelentésével még a kínai ministránsok sem voltak tisztában. A missziós — különösen a jezsuita — hagyományoknak megfelelően tevékenységük fontos részét képezte az oktatás és a gyógyítás. Kínában általános tankötelezettséget a Kuomintang kormány vezetett be 1928-ban, amikor minden gyerek számára négy év elemi iskola elvégzését tették kötelezővé. Ennek ellenére az 1930-as években készült felmérések szerint a falusi családok 10-25%-ából jártak mindössze a gyerekek iskolába. A keresztény egyház az oktatást mindig is a hitterjesztés legfontosabb eszközének tartotta. A támingi misszióban — bár az alsó szintű oktatás dominált — középiskolát is fenntartottak. Az írás-olvasás, zeneoktatás stb. mellett nagyon sok gyerek az iskolában, illetve a kollégiumban ismerkedett olyan, addig számára teljesen ismeretlen dolgokkal, mint a fogkefe, törülköző, fésű, tükör. A nyugati gyógyításban képzett orvosok a lakosság számához képest elenyésző számban működtek, pedig a közegészségügyet döbbenetes állapotok jellemezték: a csecsemők közül minden harmadik egyéves kora előtt meghalt, az átlagéletkor alig érte el a negyven évet, gyakori szembetegség volt a trachoma, visszatérően pusztított a kolera, a vérhas, a tetanusz. A misszionáriusok rendelőintézeteket, kórházakat nyitottak, a gyógykezelést természetesen sokszor összekötve némi hitoktatással is. A jezsuiták zöme csak bizonyos elemi gyógykezelési ismeretekkel rendelkezett, de ez is elegendő volt ahhoz, hogy sok tízezer emberen segíteni tudjanak. A kínaiak közül sokan a gyógyítás, a gyógyszer reményében, érdekből vállalták a keresztségét. Még nagyobb arányban volt ez jellemző a segélyek esetében. A jezsuiták is tisztában voltak azzal, hogy sokan csak az anyagi előnyök reményében veszik fel a keresztségét, ezeket nevezték gúnyosan „rizskereszténynek". A kötet talán leginkább megrázó, felkavaró fejezetei azok, amelyek a kommunista hatalomátvételt, a támingi misszió pusztulását írják le. Itt a legalsó szintnél kísérhetjük figyelemmel a kommunista diktatúra kiépülésének folyamatát, az alkalmazott brutális módszereket, a vallásszabadságot hirdető propagan257