Levéltári Közlemények, 77. (2006)

Levéltári Közlemények, 77. (2006) 2. - IRODALOM - Garadnai Zoltán: Francia diplomáciai iratok a Kárpát-medence történetéről, 1920–1921. Összeáll. é szerk. Ádám Magda, Ormos Mária. Budapest, 2006 / 250–255. o.

Irodalom kitűnő forrásul szolgálnak arra vonatkozóan is, hogy egy, a magyarok problémái iránt megértő francia diplomata magyarokról alkotott véleményének a változását elemezhessük. Doulcet követ 1921. december 26-ai jelentése (243. sz. forrás) — amely egyben a forráskiadványt is lezárja — ugyanakkor bemutatja a nemzetközi kapcsolatok realitásait (csehszlovák-lengyel és csehszlovák-osztrák szerződések), amik a magyarok számára a meglepetés erejével hatottak, egyúttal pedig szertefoszlatták a Budapesten táplált illúziókat. A francia forrásokból az is kiviláglik, hogy 1920 nyarán a magyar diplomácia számára a francia kapcsolat kiépítése nem volt reménytelen kísérlet. Párizs a Trianon utáni Magyarországot centrális földrajzi elhelyezkedése és történelmi múltja, szellemi elitjének képességei miatt továbbra is komoly tényezőnek tartotta. Francia részről azonban a térségben lényegében mindenben a lengyel kérdés volt a legfontosabb; nem kívánták felülbírálni a trianoni szerződést, ráadásul a magyar és francia percepciók is lényegesen eltértek egymástól, amit az is mutat, hogy francia részről a trianoni szerződés ratifikációjától, míg magyar részről annak revíziójától tették függővé az együttműködést. Ehhez a tényhez járult hozzá, hogy a francia belpolitikai realitások is sokkal bonyolultabbak voltak annál, hogy egy francia-magyar közeledés átalakíthatta volna az erő- és érdekviszonyokat, továbbá a közeledés támogatói mellett a kisantant hívei is erősek voltak. Természetesen a tágabb értelemben vett nemzetközi helyzet sem kedvezett a határrevízióra és a közös magyar-lengyel határra vonatkozó magyar elképzeléseknek, Nagy-Britannia pedig megakadályozott mindenféle, a térségre vonatkozó és Franciaország hegemón pozícióját közvetve és közvetlenül erősítő francia politikai, gazdasági és diplomáciai aspirációt. A nehézségek ellenére a két ország képviselői közötti tárgyalások egészen 1920 végéig eltartottak, de végül semmilyen érdemi eredményt nem hoztak. 1921 elején Fouchet budapesti francia főbiztos már így látta az eseményeket: „A múlt nyáron viruló, ám egyhamar hervadásnak indult franciabarátság mára egyfajta alattomos ellenséges érzületté vált." (89. sz. dokumentum, 136.) IV. Károly két restaurációs kísérletére vonatkozóan is számos dokumentum olvasható a forráskiadványban. Az elsőhöz a 100-106. sz. (155-166.), a másodikhoz elsősorban a 190-233. sz. dokumentumok (275-323.) szolgálnak adalékul. Az antant és a kisantant államok képviselői ebben a konfliktusban nem egységesen léptek fel, de lényegében háborús okként értékelték. Összességében a két visszatérési kísérlet a kisantant megerősödését eredményezte, amelyhez végül a korábban még nem egyértelmű politikát folytató Románia is csatlakozott. Franciaország állásfoglalása ebben a konfliktusban nem volt egyértelmű, ami részben a franciák „elfáradását" is mutatja, miközben a magyar köztudatban mellékszereplőnek elkönyvelt Olaszország igen aktív szerepet játszott a Magyarországellenes katonai fellépés vonatkozásában, és így közvetlenül a kisantant megerősödésében. Nyugat-Magyarország sorsa, a soproni névszavazás, illetve a baranyai területek visszacsatolása volt az a konfliktuskérdés, ahol az érdekellentétek komolyan egymásnak feszültek. A francia források segítségével érthetővé válik, hogy 253