Levéltári Közlemények, 77. (2006)

Levéltári Közlemények, 77. (2006) 2. - IRODALOM - Soós István: Csetri Elek: Európa és Erdély. Tanulmányok és források. Kolozsvár, 2006 / 244–250. o.

Irodalom amelybe mint elemeinek egyike, Erdély, az anyaországgal együtt, mindig beletartozott. Azaz térségünk történetét, kultúráját nem elszigetelten, az európai keretekből kiszakítva kell és szabad tárgyalni, hanem éppenséggel azok szerves részeként, a történelmi-kulturális jelenségek, folyamatok összefüggéseiben. A Csetri Elek új tanulmánykötetébe felvett stúdiumok gazdaság-, művelődés-, eszme- és hadtörténeti témákkal foglalkoznak, de érintik a politikatörténetet is, amiről az előző időszakban erdélyi magyar kutatónak írni nem vagy csak nagy nehézségek árán lehetett. Ennél az utóbbi gondolatnál álljunk meg egy pillanatra. A szerző, előző kötetének előszavához hasonlóan, a jelen könyv előszavában is kitér annak a kérdésnek a taglalására, hogy ti. miért is kényszerültek az erdélyi magyar történetírók a Romániában is bekövetkezett rendszerváltozásig elsősorban a gazdaság- és művelődéstörténet témakörével foglalkozni? A kisebbségi létben, a román állam keretei között munkálkodó erdélyi magyar történész munkáját, Erdély történelmi múltjának faggatását, kutatását eleve meghatározta részint az egységes román múlt elvének hangsúlyozása (illetve annak a közhelynek folyamatos emlegetése, hogy a kora újkori erdélyi fejedelemség „következetesen kizárta a közéletből a mindenkor többséget képező" román entitást, részint pedig (és itt hadd idézzük magát a szerzőt) az országban (ti. Romániában) uralkodó felfogás, amely szerint „Erdély a múltban a román államok egyike volt, politikailag is nem a magyar, hanem a román fejlődéshez igazodott, egész történetét (tehát) a meglévő államegység keretébe kellett illeszteni." Ezzel a hivatalos felfogással, a garmadával gyártott prekoncepcionált hipotézisekkel szemben egy kisebbségben élő, magyar nemzetiségű történésznek nem volt lehetősége a politikatörténet művelésére. A magyar történészeknek kényszerűen mellőzni kellett a kiemelkedő magyarországi és erdélyi magyar történelmi személyiségek életének, történelmi-politikai tetteinek a kutatását (nem is beszélve az olyan magyar történelmi sorsfordulókról, fordulópontokról, mint például az 1848-1849. évi forradalom és szabadságharc). Szerencsére mindez 1989 után megváltozott: az ország történetírása megkezdte a felzárkózást az európai történettudomány normáihoz, és a régebbi gazdaság- és művelődéstörténeti kutatások intenzív folytatásával párhuzamosan Erdély rég- és közelmúltja politika- és eszmetörténetének a feldolgozására is lehetőség nyílott, illetve nyílik. Az erdélyi magyar történészek — ahogy azt maga Csetri Elek is tette — előszedhették íróasztalaikból az egykor a romániai cenzúra rostáján fennakadt stúdiumaikat, cikkeiket, és részint a magyarországi, részint — mint jelen esetben is — a romániai kiadók segítségével mind a tudományos világgal, mind pedig a szélesebb, érdeklődő olvasóközönséggel megismertethették végre kutatási eredményeiket. De térjünk vissza még egy kis kitérő erejéig az európai gondolathoz: Csetri Elek ennek az ideának a jegyében szűkebb hazájának, Erdélyországnak történetét tárgyazó tanulmányait „az európai értékrendbe, a nemzetközi fejlődésbe illeszkedően" készítette el, mindig szem előtt tartva e fejlődésnek Erdélyre gyakorolt hatásait. 245