Levéltári Közlemények, 77. (2006)

Levéltári Közlemények, 77. (2006) 2. - KÖZLEMÉNYEK - Balaton Petra–Reisz T. Csaba: A székelyföldi ipari akció / 55–122. o.

Közlemények Elsősorban Bürger t. értekezleti tag úrnak a felszólalására kívánok reflektálni, aki a kereskedelem kérdését érintette, kifogásolván azt, hogy a memorandumban kereskedelemről nem szólunk, és ebből azt a következtetést vonva le, mintha a kereskedelmi minisztérium a kereskedelemre kellő súlyt nem helyezne. E feltevéssel a leghatározottabban szembe kell szállanunk, mert azt hiszem, aki igazságosan akarja megítélni a kereskedelmi minisztérium tevékenységét az utóbbi években, igenis észre fogja venni azt az irányzatot, hogy a kereskedelem szabadságát biztosítva, a kereskedelem útjait egyengeti a minisztérium az egész vonalon, de éppen a kereskedelem természetével számolva, a kereskedelem protegálásától elzárkózik. Mert ha az ipart protegálná is, ez speciális magyar viszonyaink között indokolt és szükséges, de a kereskedelmet csak szabad fejlődésében kell meghagynunk, illetőleg szabad fejlődésében korlátoznunk nem szabad. A szövetkezeti ügy természetesen nem tartozik ebbe a keretbe; ez az oka, amiért erről itt szólani nem akarok; de éppen a miniszter úr őexcellenciája a legközelebbi napokban méltóztatott kiadni egy nagy munkát a szövetkezetekről; méltóztatik ismerni; ott lesz ideje és helye a szövetkezeti kérdést a maga előnyei és hátrányai szerint tárgyalni, ott lehet kitérni azokra az észrevételekre, amelyeket a t. felszólaló úr felhozott. Azonban ha a kereskedelemről a Székelyföldön méltóztatik így beszélni, bocsánatot kérek, az a Székelyföldön született kereskedő gondoskodjék arról, hogy a kereskedelem szabad legyen. Igen tisztelt értekezlet! A legnagyobb időt vette igénybe az értekezleten a gyáralapítás és a gyáripar kérdése. Itt Sándor János őméltósága felvetett egy kérdést, amelyet azután a székely kirendeltség t. vezetője is megragadott, nevezetesen, hogy az állam venne részt az iparalapításokban, és hogy ennek kapcsán talán lehetne úgy megoldani a kérdést, hogy az állami beszerzésre létesülő vállalatok alakjában tereltetnének a gyárak. Legyen szabad őméltósága felvilágosítására megjegyeznem, hogy oly vállalat, amely kizárólag az állam megrendelésére dolgozik, alig egy-kettő van; ez a legegészségtelenebb alakulat és a köznek a legkevesebbet hajt. Az ilyen gyárak, ha állami szállítás nincs, válsággal küzdenek és rendkívüli állami szükségletek fedezésének kérelmével állanak elő, csak hogy alimentáltassanak. Az állami beszerzésekre dolgozó gyárak csak ott öltenek egészséges alakulatot, ahol alapjukat a rendes kereskedelmi piacra való gyártás képezi, és ahol abban az időben töltik ki gyártási üzemüket az állam részére való gyártással, amikor a commerce-gyártással elfoglalva nincsenek. Ezen a téren tehát vajmi keveset tudnánk alapítani a Székelyföldön, hacsak oly módon nem, amint t. barátom, Lázár gróf által említett sepsiszentgyörgyi szövőgyárnál történt, ahol, [hogy] annak a gyárnak az ötszáz darab szövőszék üzemben tartását lehetővé tegyük, bizonyos közszállításokban való részesedést biztosítottunk a vállalatnak. Ezen az alapon lehet továbbmenni, de önállóan állami beszerzésre gyárat alapítani nem lehet. És itt legyen megengedve szembeszállanom a t. titkár úr által megemlített tőkerészesedéssel. Bürger úr nagyon helyesen méltóztatott erre felelni; de más szempontból meg olyan speciális gyárak, iparágak, amelyek az országban nincsenek, vajmi kevéssé lesznek az országban megalapíthatok. Ha ipar mégis volna, amely annyira specializálna, keresnék azokat az iparágakat, amelyek nincsenek meg nálunk, azokat az iparágakat, amelyek tömegfogyasztás tárgyait képezik, mert csak azokban bírjuk azt a fogyasztást, amelyre Sándor őméltósága utalt is, hogy a fogyasztás kell hogy alapját képezze az indusztriának, itt meg szemben találjuk magunkat az állami és a magántevékenységgel, és e tekintetben a székely érdekeket más vidékek érdekeitől elhatárolni nem lehet; ez az elhatárolás konkurenciát teremtene más gyárosoknak, és az állam a maga rengeteg előnyeivel tönkretenné azt a magánvállalkozást, amint nap nap után látjuk abból az elkeseredett harcból, 116