Levéltári Közlemények, 77. (2006)

Levéltári Közlemények, 77. (2006) 2. - KÖZLEMÉNYEK - Balaton Petra–Reisz T. Csaba: A székelyföldi ipari akció / 55–122. o.

Közlemények rétegeinek érdeklődését keltették fel, amely csak fokozódott, amikor a gyermekek nagyon ügyeseknek, tanulékonyaknak és fogékonyoknak bizonyultak, és a közönség megismerte a székely sokoldalú ügyességét és életrevalóságát. A közönség figyelme így mind nagyobb mértékben a székely föld felé terelődött, és elkövetkezett az, hogy ma az Alföldről nagy sereg közönség járja be a Székelyföldet, és elértek oda, hogy viszont a székely gyermekek szülei alföldi iparosokkal levelezésben vannak, egymást látogatják stb. Ezzel egy nemzetpolitikai célnak szolgálunk, amely elég fontos, különösen ránk, székelyekre nézve, azért, mert a székely népet körös-körül tengernyi oláhság veszi körül. A székelységnek, amely folyton azt látta, hogy az oláhság sokkal erősebb, sokkal nagyobb számú, nemzeti önérzete nem fejlődhetett ki az idegen nyomás folytán úgy, amint kellett volna. De amidőn elhoztuk a fogékony lelkű székely ifjút ide, Magyarországra, itt felfedezte azt, hogy íme, Magyarország egy nagy, erős, hatalmas ország, ez tehát növelte a székely ifjaknak az öntudatát, amelyet ők azután átplántáltak a szülőföldre is. Azután magunk is veszélyesnek láttuk azt, hogy ilyen tömegesen az Alföldre vigyük gyermekeinket, mert utóbb nemcsak százával, hanem ezrével is el bírtuk volna őket helyezni, mert nagyon megszerették őket. Ennek gátat akartunk vetni, és éppen a kereskedelmi kormány utasítására is 1889-ben megpróbáltuk, hogy mindenáron erdélyrészi városokba helyezzük el a székely gyermekeket; de akkor előállott az a nehézség, hogy a brassói, marosvásárhelyi, kolozsvári, besztercei, nagyszebeni iparosok pénzt kértek a kamarától, ruházatot, iskoláztatási díjat, betegsegélyezési díjat, mosatási költséget stb. Mi ezt bizonyos mértékig teljesítettük is, és így Brassóban, Szebenben, Kolozsvárott, Besztercén elhelyeztünk jól néhány fiút addig, amíg költségre futotta. Természetesen mindössze 18 000 korona állván rendelkezésünkre, ebből nagyszámú gyermeket elhelyezni az erdélyi részekbe nem tudtunk. Mármost azok a szegény székely gyermekek — és azok között igen sok árva gyermek jelentkezett — iparosok akartak lenni. Mi nem dobhattuk el őket magunktól, nem utasíthattuk el őket; hát mégis el kellett őket helyezni magyarországi városokba, éspedig el kellett helyezni egyrészt azért, mert nem volt mit egyenek, voltak olyan szegény árvák, akikről teljességgel senki sem gondoskodott, akiket egyszerűen odaadtak a kamarának, hogy: csinálj belőlük iparost. Akkor tervszerűleg kezdtük elhelyezni a magyarországi városokba a székelységet, megválasztva azokat a mesterségeket, amelyek a Székelyföldön már fejlődésképesek voltak, és amelyeknek a székely vasutak kiépítése folytán már jövőjük lehetett. Ilyennek gondoltuk többek között a kőfaragóipart; tehát kőfaragóhoz helyeztünk el Karánsebesre, Szabadkára, Soborsinra márványcsiszolónak. A tímáripar szintén lehanyatlott a Székelyföldön, míg a felvidéken és Magyarország némely városában igazán virágzó bőripar volt; mi tehát Iglóra, Liptószentmiklósra, Székesfehérvárra és Nagyváradra helyeztünk el egy csomó fiút, az ország legelső tímáraihoz. Szintén kezdetleges ipar volt legnagyobbrészt a kályhásipar. Elhelyeztünk tehát fiúkat Aradra, Győrbe és az ország legtekintélyesebb kályhásiparosaihoz. Ma Csík vármegyében van [le]telepedve egy ilyen emberünk, Csíkmadéfalván, ő alapította meg először Erdélyben a kályhásipart; húszéves gyermek; nagyszerűen viszi; tavasszal találkoztam vele; azt mondotta, hogy neki már erre az esztendőre tízezer forintnyi megrendelése van; sőt, Oláhország számára is tudna nagyban dolgozni, de nincs elég tőkéje és munkása hozzá; azonban mentek hozzá azután tanult kályhás ifjak. Ez az ember úgyszólván semmiből kezdette meg iparüzletét. Az állam hatszáz korona segélyt adott neki egy égetőkemence építésére. Azután reméltük, hogy ezen az úton ki fognak épülni a Székelyföldön az élelmezési iparágak, amelyek már egészen hiányoztak: hentes, mészáros, cukrász; és mi ezekben az 114