Levéltári Közlemények, 77. (2006)

Levéltári Közlemények, 77. (2006) 2. - KÖZLEMÉNYEK - Balaton Petra–Reisz T. Csaba: A székelyföldi ipari akció / 55–122. o.

Közlemények vas, sem a tüzelőanyag minősége nem tette lehetővé, hogy tartós vasipar alakuljon ki a térségben. 1874-től egyre nagyobb jelentőségre tett szert a köpeci barnaszénbánya (Erdővidéki Bányaegylet Részvénytársaság tulajdona) Hoffmann Géza bányaigazgató vezetése alatt. A gyár a 20. század elejéig élte virágkorát, utána a szállítási nehézségek és a petrozsényi szén konkurenciája miatt helyi igényekre termelő üzemmé süllyedt. Nevezetes volt még a csíkbalánbányai rézbánya és a kincstár által üzemeltetett parajdi sóbánya. Ez utóbbi a piac hiánya miatt csak a téli hónapokban termelt, majd a vasútvonal kiépítésével a Magyar Kereskedelmi Rt. sófeldolgozó üzemet létesített, és a konyhasó és marhasó előállítását is megkezdte, mert a birodalom növekvő lakossága, állatállománya és korszerűsödő vegyipara egyre több sót kívánt. A Brassói Bánya- és Kohóegylet tulajdonában levő rézbánya 1895-ben bezárt és 10 év után kezdte meg újra működését egy francia részvénytársaság tulajdonaként. A tőke és a vasút hiánya miatt azonban eredménytelen lett az üzembehelyezés. Csak felszíni bányászat folyt a gyergyószárhegyi, vaslábi és csíkszentdomokosi (Csík megye) márványbányákban, de több vállalkozó is belebukott az itteni termelésbe. Székelyföldön szoros értelemben vett gyáriparról alig lehetett beszélni. Nagyipari vállalatok a 19. század második felében jelentek meg elszórtan.

9 A gyáralapítók a fogyasztópiacoktól való távolság, az infrastrukturális nehézségek (vasúthiány), a jelentős nyersanyagbázis, a tőke és a munkaerő (gyáripari munkafegyelem és szakismeret) hiánya miatt nem szívesen vállalkoztak e régióban. Az új gyáralapítások a mező- és erdőgazdaság körébe tartoztak: fűrészgyárak, szesz- és sörgyárak domináltak, százakra rúgott a kisebb fűrészmalmok és vízifűrészek száma, és igen kevés volt a piacképes iparcikkeket gyártó üzem. Míg 1879-ben 43 szeszgyár működött Székelyföldön, addig a századfordulóra 80%-uk megszűnt. A legjelentősebb szeszfeldolgozó üzemek Marosvásárhelyen és Kézdivásárhelyen létesültek. 1903-ban a Székelyföldön illetékes iparfelügyelő 129 működő ipartelepet tartott nyilván, amelyben 3645 fő dolgozott, de csak 9-ben foglalkoztattak 20 munkásnál többet. A gőzgépellátottság szegényes volt, ugyanakkor jelentékeny a hegyi patakok állandó és bő vízhozamára alapozott vízimalmok, fűrészek, ványolók, kallók stb. száma. A gőzgépek száma és lóereje (132; 5125 LE) a megvizsgált ipartelepeken a következőképpen alakult: gépgyártás és közlekedési eszközök gyártása (5; 474 LE); kő-, föld-, agyag- és üvegipar (6; 169 lőerő); fa- és csontipar (45; 3089 LE); fonó- és szövőipar (3; 274 LE); élelmezési és élvezeti cikkek gyártása (70; 1079 LE); vegyészeti ipar (3; 40 LE), valamint a vas- és fémipar (-).

10 A korszakban nem lankadt az épület-, szerszám- és az ipari fa iránti kereslet, itt volt a legtöbb 9 Ipari akció, 77-115. Székely akció, 1905. 10 Ipari akció, 108. 58