Levéltári Közlemények, 77. (2006)

Levéltári Közlemények, 77. (2006) 2. - KÖZLEMÉNYEK - Miskolczy Ambrus: Az „ismeretlen” Széchényi Ferenc „ismert” munkálata a Habsburg birodalom hungarizálásáról / 13–53. o.

Közlemények 1819 áprilisában kelt levelében, amelyet gondosan lepecsételt és ráírta, hogy fia csak halála után bontsa ki, nos, ebben a levélben nincs szó hazáról. Mindenekelőtt azt kötötte ki, hogy „buzgó katolikus keresztény" legyen, és ennek megfelelő kötelességeire intette.

45 Ugyanakkor Széchenyi az idézett — 1817. évi — atyai intelmeket talizmánként hordta magával. Nála volt akkor is apja levele, amikor 1848 őszén elragadta az örvény, és a Dunába vetette magát

46 — 20 évvel az atyai jóslat után. Viszont lehet, hogy Madarász is rosszul emlékezett, amikor az atya a fiát legnagyobb hazafiként emlegette. Elképzelhető, hogy annyira belemerült a katolikus univerzalizmusba, hogy a hazáról már elfeledkezett? Mégis Széchényi talán utolsó — ismert — kézírásos megnyilatkozása éppen a Csekély vélekedéseimnek a sorsáról szól, ez a mű pedig a haza sorsáról. A haza tehát mindvégig foglalkoztatta. Az ellentétek más vonatkozásban is kiegészítik egymást. Politikai kérdésekről — úgy tűnik — nem nagyon leveleztek. Viszont Széchenyi István a kezdetektől fogva atyja alkotmányvédő szellemiségét képviselte. A képviseleti alkotmány iránti igényét soha sem adta fel, miközben a körülmények mérlegelése mellett is szilárd meggyőződésévé vált Magyarország és Ausztria „vegyes házasságának" képzete, amelynek mártírja is lett, amikor halálba kergették az összbirodalmi képzetek adminisztrátorai. Ismerte őket közelről, ezért is félt tőlük, illetve korlátolt könyörtelenségüktől. Talán ezért sem próbálta korábban „a vegyes házasság"-ot összhangba hozni a törvényekkel, hanem inkább a maga módján készült arra, hogy a történelem megváltoztatja a status quo-t, ami 1848-ban be is következett, némileg az ő közreműködésével is. És vajon nem okkal gondolhatta, hogy ha netán leveri a port az atyai munkálatról, akkor csak az összbirodalmi centralizációra sóvárgó erőket segíti egyrészt, másrészt az összbirodalmi alkotmányosság igényének jelzésével még ingerli is őket, és még Őfelsége jóindulatú gügyeségében sem lehet már védelmet találni. Ki tagadná ezek után az arab közmondás érvényét: „Az emberek jobban hasonlítanak saját korukhoz, mint atyáikhoz."

47 De az is tagadhatatlan, hogy Széchenyi István politikai elkötelezettségét alapvetően otthonról hozhatta. Ami atyjánál a felvilágosodás és a vallásosság dialektikáját alkotta, nála a liberalizmus, a romantika és a hit örvénylő egységét. Saját mítoszába — a nemzetébresztő mítoszába — beépítette az ájtatos atya képét, munkásságát pedig hallgatólagosan folytatta. Legfeljebb azon lehet vitatkozni, hogy ki értett jobban a szarkazmushoz és a teatralitáshoz, apja vagy ő? Kemény Zsigmond szerint azt „mondják, hogy szintén köztiszteletben álló és ragyogó hírű atyjánál még talán inkább ki voltak fejlődve e sajátságok."

48 A vita azért lehet meddő, mert — mint dolgozatunk is példázza — apját nem ismerjük még eléggé. 45 MTAKK K 160/3. 46 ZICHY, 1888.17. 47 BLOCH, 1964. 9. 48 KEMÉNY, 1870.186. 24