Levéltári Közlemények, 77. (2006)

Levéltári Közlemények, 77. (2006) 2. - KÖZLEMÉNYEK - Miskolczy Ambrus: Az „ismeretlen” Széchényi Ferenc „ismert” munkálata a Habsburg birodalom hungarizálásáról / 13–53. o.

Miskolczy Ambrus: Az „ismeretlen" Széchényi Ferenc „ismert" munkálata nem neki írta a munkálatát, de — mindenki tudhatta — referálhatnak erről neki a hivatásos jó- és rosszakarók, és még netán kézbe is veszi, bár Metternich 1817. évi — látszatalkotmányosságba burkolt — centralizációs tervezetét is évtizedekre elsüllyesztette íróasztala fiókjában. Széchényi mottója azért a császárhoz is szólt, méghozzá elég csípősen: „Tudom, hogy az Olvasónak nincs nagy szüksége arra, hogy mindezt tudja, de nekem szükségem van arra, hogy elmondjam Neki." Széchényi úgy szólt az olvasóhoz, hogy érvelésének éle a bonapartizmussal kacérkodó posztjozefinista udvari körök ellen is irányult. Ha Napóleon — fejtegeti Széchényi — látszatszabadságot adott a népnek, és a népeket ezen látszat jegyében egyesítette, akkor a jó uralkodó megalapozhatja népei boldogságát, árnyék helyett „vallásra és törvényre alapozott szabadság" biztosításával, szembeállítva az árnyakkal a fényt. Emellett szól „a szabad Anglia, Spanyolország, Tirol, Amerika és Magyarország", mert az uralkodó iránti szeretet az alkotmány szeretetével párosul. A korlátlan uralom nem vezet jóra, mint azt Franciaország is példázza. Itt „a vallástalanságra és erkölcstelenségre alapított hamis felvilágosodás, amely szinte a természetes ember színvonalára süllyedt", pusztított. A Monarchia számára a nagy lehetőség a magyar alkotmány átvétele. Ez a modell nem tökéletes, de tökéletesíthető, éppen kiterjesztése folyamán, miközben a magyar fél alkotmányellenes áldozatot hoz a nagy egész és önmaga érdekében is. A reformokat óvatosan vázolta fel Széchényi Ferenc, mert az intő példa éppen II. József volt, aki úgy vette át a Turgot-féle rendszert, hogy a népek még nem voltak felkészülve. A magyar nemesség előjogait inkább hallgatólagosan korlátozza, kiemelve, hogy a nemes a paraszt természetes képviselője, érdekeit védi, terheit átvállalja, tehát Széchényi így hallgatólagosan fogadja el a közteherviselést, nem kívánván a nemesi szabadságokat jobban megnyirbálni, csak annyira, mint a Lajtán túli örökös tartományokban már megtették. így elhárulna minden akadály, hogy a Monarchia egészében teljes legyen a belső kereskedelmi szabadság. (Magyarország közvéleménye számára ez lehetett a legsúlyosabb és legvonzóbb érv.) Széchényi a Monarchia egésze számára közös országgyűlést igenel, és minden tartomány számára saját tartományi diétát. A lakosság számával arányban számítja ki a hadkötelesek számát és ezek nagyságának, valamint az adónak az arányában javasolja, hogy a birodalmi gyűlésben a 97 képviselő közül 55 magyarországi (és erdélyi) legyen. Számba veszi a lehetséges közös költségeket, a költségvetések ellenőrzésének módját. Nem kétséges, Széchényi Ferenc munkálatában feltámadt a hajdani szabadkőműves, Piacidus, akinek — szakrális — kötelessége a közjó előmozdítása — és éppen ezt célzó munkálatok készítését írta elő a független magyarországi páholyvilág szervezeti szabályzata.

18 Ugyanakkor némi lelkiismeret-furdalás is gyötörhette. Mert miközben a magyarok királyhűségét hangoztatta, zárójelben megjegyezte, hogy a nemességnek csak egy kis részét vezette félre „idegen, fél18 H. BALÁZS, 1987.156-160. 17