Levéltári Közlemények, 77. (2006)
Levéltári Közlemények, 77. (2006) 1. - BESZÁMOLÓ - Beszámoló a Magyar Országos Levéltár 2005. évi tevékenységéről / 163–189. o.
Beszámoló előkészítésének. (Konzorcium az MTA Történettudományi Intézetével, koordinátor Kulcsár Krisztina) Továbbra is együttműködtünk a Balassi Bálint Intézettel, az Országos Széchényi Könyvtárral, a Magyarságtudományi Társasággal a Lymbus. Magyarságtudományi Forrásközlemények (felelős szerkesztő Kerekes Dóra) kiadásában. Kiemelkedően fontos eredmény volt, hogy a bécs-budapesti Archiv kiadóval együttműködve — hosszabb előkészítő munka után — megindult a Magyar Történelmi Archívum sorozat, a magyar történelem egy-egy fontos eseményére vonatkozó dokumentumok fakszimile kiadása, amely a múlt iránt érdeklődők széles köréhez juttatja el a levéltárban őrzött forrásokat. A 250. évfordulóhoz kapcsolódva jelentettük meg a Bécsi kapu téri palotáról készült képes albumot Archívum regni, regnum archivi címmel, Szelényi Károly fotóművész képeivel. Előkészítettük a kötet angol és német nyelvű változatát. Sikeresen együttműködtünk egy-egy kiadvány hivatásos kiadókkal (Magyar Képek Kft., Gondolat Kiadó és Szent István Társulat) történő kiadásában. Több munkatársunk publikált az év folyamán önálló köteteket, kisebbnagyobb történeti közleményeket, forrásokat, előadásokat tartott konferenciákon. Ezek felsorolását a munkatársak bibliográfiája tartalmazza. Valamennyi kiadvány esetében a tartalmi és technikai szerkesztést a Szervezési osztály munkatársai végezték. Egyes kiadványok megjelenése a technikai előkészítés elhúzódása miatt, mások a késedelmes elkészítés miatt (kéziratban az esztendő végén elkészültek ugyan, de további kiegészítések szükségesek ahhoz, hogy megjelenjenek) a következő évre tolódtak. Továbbra sem sikerült maradéktalanul elérni, hogy minden intézeti kiadványnál pontos és részletes ütemterv készüljön. Változatlanul átgondolást igényel az intézményi kiadványpolitika a tekintetben is, hogy mely munkák kiadását kell önállóan felvállalni és mikor célszerű kiadókkal társulni valamely munka kiadására. a) Megjelent kiadványok Levéltári Közlemények, 2005.1. és 2. szám (274/294 p.) Turul, 1-4. sz. (társkiadó) Levéltári Szemle, 1-4. sz. (társkiadó) (92/96/108/108 p.) Lymbus. Magyarságtudományi forrásközlemények, 2005. (társkiadó) 412 p. * * * Archívum regni, regnum archivi. A Magyar Országos Levéltár palotája. Szerk.: ÉRSZEGI GÉZA. Magyar Képek, Veszprém-Bp., 2005.80 p. Tanulmányok Érszegi Géza hatvanadik születésnapjára. Szerk.: ALMÁSI TlBORDRASKÓCZY ISTVÁN-JANCSÓ ÉVA. MOL, Bp., 2005.414 p. 182