Levéltári Közlemények, 77. (2006)

Levéltári Közlemények, 77. (2006) 1. - IRODALOM - Fejérdy Tamás: Szabó Csaba: A Szentszék és a Magyar Népköztársaság kapcsolatai a hatvanas években. Budapest, 2005 / 154–158. o.

Irodalom reménye az Amerikai Egyesült Államokkal való kapcsolatok normalizálását is magával hozhatta. Ugyanakkor a Szentszék is érdekelt volt a „vasfüggönyön" túli országok egyházaival való közvetlen érintkezésben, hogy teljesebb információkhoz jusson. Ráadásul az 1958-ban megválasztott új pápa, XXIII. János, elődjétől eltérően a kommunizmus tartós fennmaradásával számolva a status quo elfogadásában és az azon belüli lehetőségek kihasználásában látta a helyi egyházak és hívek érdekeinek legjobb védelmét. A közölt forrásokat elemezve Szabó Csaba bemutatja, hogy 1963-ra az érdekelt felek (USA, Szovjetunió, a Szentszék és Magyarország) szándékainak szerencsés egybeesése végül megteremtette a közvetlen tárgyalások megindításának lehetőségét: az első ülésszakról hazatérő magyar küldöttség a vatikáni Államtitkárság szóbeli jegyzékét hozta magával, amelyben már nyíltan felvetették egy esetleges vatikáni küldött magyarországi tárgyalásainak tervét. Ez az ajánlat mindenesetre csak egy volt azok között a Szentszék által javasolt hivatalos, félhivatalos és nem hivatalos csatornák között, amelyeken keresztül óvatosan felkínálták a magyar kormánynak a tárgyalásokat. A zsinat első ülésszakának lezárulását követően, a note verbale-ban felkínált lehetőség nyomán 1963 májusában elkezdődtek a közvetlen tárgyalások a magyar kormánnyal. Az ezek során felmerülő kérdéseknek külön fejezetet szentel a Szerző. Különbséget tesz a magyar kormány, illetve a Szentszék számára fontos kérdések között és rámutat, hogy a tárgyalási pontok egy része mint például a papságtól megkövetelt, a Magyar Népköztársaság alkotmányára teendő eskü kérdésének napirendre tűzése a Vatikán részéről — valójában csak az egyik vagy másik fél taktikai lépése volt. A tárgyalások légkörét nagyon plasztikusan egy piaci alkudozás képével illusztrálja. A tárgyalásokon felvetett problémák közül a püspöki helyek betöltésének ügyét emeljük ki elsőként, amelynek igen árnyalt elemzését olvashatjuk a bevezető tanulmányban. A kérdés megoldásában nyilvánvalóan elsősorban a Szentszék volt érdekelt, a magyar állam kezdetben inkább akadályozta az új kinevezéseket, remélve, hogy a pásztor nélküli nyáj hamarabb szétfut. Később azonban változott a kormány álláspontja, mert felmérték, hogy a lojális püspökökön keresztül hatékonyabb az egyházpolitikai célok végrehajtása, és ráadásul a hívek sem okolhatják az államot egy-egy meglepő diszpozícióért. Ez természetesen komoly dilemma elé állította a Szentszéket, amely — bár nem akarta mindenáron betölteni a püspöki székeket — végső soron hozzájárult egy, az állam számára megbízható, bizonyos szempontból kontraszelektált püspöki kar kialakulásához. Szabó Csaba értékelése szerint ennek egyik oka az volt, hogy „a fő cél a Vatikán számára a kapcsolatok tartós fenntartása, a kommunikáció lehetőségének biztosítása'' volt, amelynek „időnként ennek alárendelte egyéb céljait is." (37.) A „piaci alkudozásként" leírt tárgyalások egyik tárgya volt csupán a Mindszenty-kérdés megoldása, amelynek során mindkét fél presztízsveszteség nélkül minél több előny elérésére törekedett. A Szerző finoman utal arra, hogy ennek maga Mindszenty is tudatában volt, csak az erőviszonyokhoz képest ma155