Levéltári Közlemények, 77. (2006)

Levéltári Közlemények, 77. (2006) 1. - IRODALOM - Bárány Attila: Tanulmányok Érszegi Géza hatvanadik születésnapjára. Studia professoris–professor studiorum. Szerk.: Almási Tibor, Draskóczy István, Jancsó Éva. Budapest, 2005 / 145–154. o.

Irodalom ban, hanem Balog nembeli Pál mester somogyi ispánnal az élén. Mindezek alapján Károly itineráriumát is módosítanunk kell. A kötet közli Kristó Gyula utolsó tanulmányát. A Dubnici Krónikába illesztett Mátyás-történet két kifejezését megvizsgálva járul hozzá, hogy az élesen Mátyás-ellenes műre ne csak egyszerűen röpiratként, hanem történetírói munkaként is tekintsünk. Bebizonyítja, hogy a szerzőnek ismernie kellett a 14. századi krónikakompozíciót, hiszen annak 11. századi részéből átvett kifejezéseket épített be saját munkájába. Kristó rámutat, hogy „a 15. századi scriptorok nem csupán lemásolták a história szövegét", hanem végig is olvasták azokat. Egy, a közép-európai társadalomtörténet szempontjából alapvető jelentőségű jogtörténeti dokumentum bemutatására vállalkozik az ünnepelt köszöntőjét is jegyző Blazovich László. Az 1529-ben ófehérorosz nyelven, Öreg Zsigmond uralkodása alatt íródott Első Litván Statútum a Nagyfejedelemség korabeli élő szokásjogát foglalja egybe, amivel a litvánok deklarálni kívánták országuknak a lengyelektől mindig is féltett önállóságát. A Szerző a forrás segítségével ábrázolja a litván társadalom struktúráját, részletezi az alkotmány- és politikatörténeti szempontból legfontosabb cikkelyeket. Annak ellenére, hogy a szejmnek még nincsenek a rendi országgyűlésekhez hasonló jogai, mindezek a rendi kormányzat megvalósulását mutatják. Halics esetében a Szerző egy 1349. évi közös lengyel-litván bekebelezésről beszél (59.): a recenzens ezt vitatná. Jóllehet, a litvánok 1340-ben elfoglalták egész Halics-Vlagyimirt, de 1349-ben III. Kázmér I. Lajossal szövetségben elűzte Lubart fejedelmet Halicsból, így azt nem kebelezték be a litvánok a lengyelekkel együtt. Legfeljebb Halics-Volhínia egy része, a volhíniai vlagyimiri rész került litván kézre, de a tulajdonképpeni Halics nem, hiszen a határ az Északi Bug és a Gariny forrásvidékétől északkeletre húzódott. A tartomány csak 1387-ben került az akkor már lengyel király Jagelló Ulászló kezére. Gerics József a városok országrendiségének tárgyában elsősorban Kubinyi András nézeteivel ellentétes álláspontját közli. Úgy véli, 1526 előtt nincs a magyar városlakóknak adómegajánló joga, sem királyválasztáson kifejtett, konkrét politikai tevékenysége. A szabad királyi városok nem hozták létre a magyar városok egészének testületét, országos rendjükről nem beszémetünk, csupán egyes városok képviseletéről. Az egyes városok esetleges követeinek jelenléte nem tette valódi rendi gyűléssé a Jagelló-kori hazai országgyűléseket. Szerinte a tárnoki szék sem alapozza meg a városok egységes jogát. Gerics professzor kiemeli az angol városok „közismerten 13. századi keletű parlamenti képviseletét és tevékenységét", amihez bátorkodna a recenzens annyit hozzátenni, hogy bár a hagyományos történetírás 1265-től számítja a városi követek részvételét, a többtucatnyi, 1300 előtti parlament közül mindössze három esetében hívta meg a király a városok képviselőit. Valódi politikai szerepük akkor sem volt, még jóval a képviseletet elviekben rögzítő 1295. évi Mintaparlament után sem, jelenlétüknek legfeljebb ceremoniális jelentősége lehetett. 153