Levéltári Közlemények, 76. (2005)

Levéltári Közlemények, 76. (2005) 2. - FORRÁSOK - Baráth Magdolna–Feitl István: Szovjet–magyar csúcstalálkozó 1953. december 3–4-én / 253–268. o.

Források határozta a párt előtt álló feladatokat. Külön kiemelte a parasztság, a szövetkezetek, az agrárvilág gondjainak megoldását. A vitában röviden szóltak hozzá a PB tagjai. Farkas a munkásság életszínvonalemelését elősegítő lépések jelentőségének a hangsúlyozását javasolta, Nagy Imre pedig még nagyobb nyomatékot kért a párt és az államhatalom, a tömegbázis vidéki megerősítése érdekében. Rákosi egyetértő válasza után a testület jóváhagyta a referátum irányvonalát és tartalmát. A magyar és szovjet vezetők két alkalommal, december 3-án és 4-én találkoztak. A megbeszélésre vonatkozóan orosz forrásokkal még nem rendelkezünk. A Magyar Országos Levéltárnak azonban sikerült az 1953. december 10-i PB ülés jegyzőkönyvét gyorsírásról folyóírásra áttenni.

14 így ma már rendelkezünk ismeretekkel arról, hogy megközelítően mi is történt a tárgyalások során Moszkvában. Ennek a jegyzőkönyvnek a közzététele a dokumentumközlésünk legfontosabb célja. Bár - mint említettük - a moszkvai jegyzőkönyv még nem áll rendelkezésünkre, hozzájutottunk ahhoz a rövid feljegyzéshez, amelyet G. M. Malenkov miniszterelnöknek címeztek, és amely a magyar 200 millió rubeles hitelkérelem elutasításának érvrendszerét tartalmazza. Ebből kiderül, hogy a szovjetek nem vették tekintetbe a 300 millió rubel aktív kereskedelmi szaldóval kapcsolatban magyar részről jelzett 100 millió rubel nagyságrendű bizonytalanságot, valamint nem mutattak megértést a tartalékképzési igény iránt sem. Ez a magabiztosság nem kis nehézség elé állította az 1954-es tervszámokon dolgozó, realistábban gondolkodó hazai tervkészítőket. Visszatérve Moszkvához, december 3-án, az első tárgyalási napon Malenkov miniszterelnök azt kérte, hogy a júniusi határozat végrehajtásáról és a magyar párt felső vezetése belső vitáiról váltsanak szót a delegátusok. Rákosi Mátyás az elmúlt hónapokat értékelve kezdeti bizonytalanságról, de a helyzet fokozatos megváltozásáról beszélt, aminek eredményeként a vezetés nemcsak kollektív, hanem egységes is lett. Nagy Imre kritikusabb volt, szerinte az előrelépés ellenére nem mindenben alakult ki a helyes vezetési módszer. Szóvá tette az októberi központi vezetőségi ülés előtti vitát. Szavaiból kiérezhető volt, hogy az alsó szintű, falusi apparátusok gyengesége és a felső szintű apparátusokban mutatkozó problémák összekapcsolódnak. Egyfelől kiemelte Farkas Mihály és Apró Antal

15 PB-be kerülésének jelentőségét, másfelől kijelentette, hogy egyes miniszterek rosszul vezetik minisztériumaikat. A legnagyobb meglepetést azonban minden bizonnyal Gerő Ernő nyílt bírálata váltotta ki a szovjet vezetők előtt, amelyből a jegyzőkönyv a passzivitás minősítést tartalmazza. A dokumentumból valószínűsíthető, hogy a miniszterelnök felszólalása után rögtön Gerő Ernő kért szót, aki tagadta, hogy passzív lett volna, miközben helyeselte a vezetés kollektivitása megerősítésének szándékát, és egyben bírálta Nagyot júniusi túl negatív beszédéért. Ezt követően Farkas szólalt meg, aki szerint az augusztusi sürgős in14 Ezért nem csak a korszakkal foglalkozó történészek, de a magyar történettudomány nevében köszönet illeti Babcsák Margitot és mindazokat, akik e feladat elvégzéséhez őt hozzásegítették. 15 Apró Antal (1913-1994) 1945-től 1948-ig az MKP KV Szakszervezeti, illetve Tömegszervezetek Osztályának vezetője, majd 1951-ig a SZOT főtitkára. 1952-1953-ban építőanyagipari miniszter, 1953 novemberétől 1956. november 3-ig a Minisztertanács elnökhelyettese. 1944-től 1956-ig az MKP, illetve az MDP KV tagja, 1946-tól 1951-ig és 1953 októberétől 1956 októberig a PB tagja. 1956. október 28-tól az MDP KV Elnökségének, emellett 1956. október 26-tól 31-ig az MDP Katonai Bizottságának a tagja. 1956. november 7-től iparügyi miniszter, 1957. május 9-tól 1951-ig miniszterelnök-helyettes, majd 1984-ig az Országgyűlés elnöke.l956-től 1988-ig az MSZMP KV, 1980-ig a PB tagja. 256