Levéltári Közlemények, 76. (2005)

Levéltári Közlemények, 76. (2005) 2. - FORRÁSOK - Strassenreiter Erzsébet: Peyer Károly emigrációs levelezése politikustársaival, 1948–1956 / 149–251. o.

Strassenreiter Erzsébet: Peyer Károly emigrációs levelezése politikus társaival (1948-1956) A kommunisták hatalomátvételéről amit ír, az, nagyjából igaz, mert Weltner

254 és Landler

255 a Pártvezetőség tudta nélkül tárgyaltak a Gyűjtőfogházban és este a Pártválasztmányon számoltak be és akkor már egy befejezett helyzet volt és a hatalom már a kormány kezéből kiesett. Megdöbbenve hallgatták a küldöttek és alig volt vita utána a szavazásnál, három-négy szavazat volt ellene, köztük az enyém és Garami.

256 Pár nappal előbb, amikor a Népszava előtt a rendőröket lelőtték és Kun Béla és t [árjsait lefogták Károlyi és felesége kimentek a Gyűjtőbe és meglátogatták az összevert kommunistákat és a brutalitás feletti felháborodásukat fejezték ki, de a hat rendőr halott, az nem volt fontos. Károlyi egyike azoknak a politikai kalandoroknak, akiknek nagy része van abban, hogy oda jutottunk, ahol ma vagyunk. A kommunistákat kiszolgálta és Londonból denunciálta a Szabó Tamást [?] és amikor Parisba ment megegyezett a kormánnyal és birtokai elveszett jövedelme és palotájáért több százezer Svájzi fr. kárpótlást kapott és engedélyt, hogy évente 100 000 Sw. Fr. hivatalos árfolyamon kivihet és két tételt ki is vitt. A hivatalos árfolyam akkor 2 50 forint körül volt és a fekete árfolyam 11 forint. Én már ismételten megmondtam itt, hogy én vagyok az egyetlen élő tanúja ezeknek az eseményeknek és Kun Béla bukását és a bécsi tárgyalásokat senki sem ismeri. Mindenki szükségesnek tartja, de nem történt semmi. Itt élő elvtársaink nem mutatnak semmi érdeklődést a párt ügyei iránt, és másokkal csinálnak politikát. Egyesek kiváltak végleg és azok egy részéért nem kár, mások elköltöztek és mások elé vannak foglalva a megélhetés gondjaival. Ezen nem is lehet csodálkozni, és én is sokszor elvesztem a kedvemet, de azok a levelek, amelyek hazulról kerülő úton jönnek, ismét arra késztetnek, hogy ezt a taposómalmot tovább vigyem. Otthon kaptak 2000 forintot a kiszabadulásnál és pár nap múlva állítólag 16 000 fr. és megállapították a nyugdíjat, amely 1500-2100 közt van és Szakasits állítólag 6000 forintot kap, és Schiffer

257 nagy pozíciót tölt be. Az emberek kezdenek összejárni és sajnos a bizonytalanság nagy, és ha megvonják a nyugdíjat, akkor kész katasztrófa. A deportálást revisio alá veszik. Sok egyéb hír van, ami az egyes személyre vonatkozik. Keresik most Szeder Ferenc

258 sírját és senki sem tudja, hol van. Sajnos azt látom Rákosi, ezt is megússza, bár lehet, hogy valami történik. Itt pár napja nagy hőség volt, de ma ismét tűrhető az idő. Weltner Jakab, asztalosmunkás, szociáldemokrata és szakszervezeti vezető, a 19. század utolsó éveitől vert részt az MSZDP és a szakszervezeti munkában, több éven át a párt központi titkára, a Népszava szerkesztőségének belső munkatársa. Az 1918-1919-es forradalmakban részt vett. Az 1919-es fehérterror idején emigrált, Bécsben, majd az USA-ban élt. 1924-ben hazatért, a Népszavát szerkesztette, beválasztották a parlamentbe, a párt parlamenti frakciójának haláláig (1936) egyik irányítója. Landler Jenő, ügyvéd, szociáldemokrata majd kommunista. 1908-tól MSZDP tag, majd 1919-ben szembekerült pártjával és a kommunistákhoz csatlakozott. A Tanácsköztársaság leverése után emigrált, részt vett az illegális kommunista párt szervezésében. 1927-ben Franciaországban hunyt el. Garami Ernő, műszerész, szociáldemokrata politikus, fiatalon lépett be az MSZDP-be, a 20. század elejétől a párt elismert vezetője. Elméleti munkássága jelentős. Schiffer Pál, Szakasits Árpád veje, az SZDP egyik meghatározó politikusa. 1950. április 24-én tartóztatták le, halálra ítélték, amit életfogytiglanra változtattak. 1955. november 21-én szabadult. Szeder Ferenc, 1942 decemberétől 1945. augusztus közepéig az SZDP főtitkára, és 1948. február közepéig pártvezetőségi tag, és főtitkár helyettes, parlamenti képviselő. 1950. június 10-én letartóztatták, életfogytiglanra ítélték, 1952. június 13-án a börtönben meghalt. 247