Levéltári Közlemények, 76. (2005)
Levéltári Közlemények, 76. (2005) 2. - FORRÁSOK - Strassenreiter Erzsébet: Peyer Károly emigrációs levelezése politikustársaival, 1948–1956 / 149–251. o.
Források lentőségével foglalkozott. Szükségesnek ítélte azt, hogy az amerikai szakszervezetek és a Comiscoban tömörült szocialista pártok között a kapcsolatok mielőbb kiépüljenek. Jó lenne, ha ezt a beszédet eredeti terjedelmében elolvasnád, illetve tanulmányoznád. A Nemzeti Bizottmány közzétett programnyilatkozatát magam is jelentős haladásnak tartom a múlttal szemben. De még mindig több nagyon fontos követelmény hiányzik belőle. Igen sok kérdés még nyitva maradt, melyekben mink nem alkudhatunk meg, mert minden megalkuvásért egyszer a magyar munkásosztály előtt felelnünk kellene. Szerintem erkölcsi kötelességünk az, hogy mindazt, amit a pártunk programjából megvalósítottunk, azt már idekint mégis védelmezzük. A nagyhatalmak külpolitikája, a Yaltai megállapodások-nak kíván érvényt szerezni. Nekünk tehát, a yaltai megállapodás alapján, a magyar történelem során először szabadon megnyilvánult népakarat által létrehozott törvényhozás alkotásait nem szabad feladnunk, még akkor sem, ha most egyes urak, minden fontos kérdést a felszabadulás után, a „néppel" kívánnak eldönteni. Nem vonom kétségbe leveled azon állítását, hogy az Amerikai Magyar Szövetséget teljesen kielégítette a Bizottmány közzétett programja. De legyen szabad hivatkoznom arra, hogy ennek a szövetségnek egyik vezetőjével módomban volt St. Istvánkor beszélgetni, amikor a Bizottmány közzétett programja is szóba került. Ez az úr, miképpen azt a „Református Élet" című lapban is megírta, a „Bizottmány szájába rágott" „izzadmánynak" nevezte az egészet. Pedig úgy tudom, hogy ez az úr volt az, aki a „Magyar Nemzeti Bizottmány a mérlegen" című cikkével, az amerikai magyarság nevében, elindította a programadás iránti akciót. Sajnos az, hogy ő indította el, mert szerintem nekünk kellett volna elindítani. A Bizottmány átszervezése során, legyetek résen, mert a jobboldal itt Európában nagy hangon hirdeti, hogy a Bizottmány vezetése az ő kezükbe fog most átmenni. Vigyázni kell nagyon, mert a dolgok nagyon könnyen jobbra csúszhatnak, ami pedig nem kívánatos már csak azért sem, mert eddig túlzott mértékben Eckhardt keverte a kártyát. Pártunk erkölcsi súlyának és politikai jelentőségének megfelelő képviseletet ki kell verekedni! Elvtársi üdvözlettel: Géppel írt, Medey István által hitelesített másolat. Fent a bal sarokban Medey István kézzel írt szövege: „Elment, 1950. IX. 13. " 12. Peyer Károly levele Medey Istvánhoz 1950. szeptember 20. Kedves Medey elvtárs, Szeptember 14-én kelt leveledet megkaptam, és hogyha a leveledben említett német újságból, melyben az otthoni terrorról írt cikked megjelent, akkor küld el, mert azokat itt összegyűjtjük 190