Levéltári Közlemények, 76. (2005)
Levéltári Közlemények, 76. (2005) 2. - FORRÁSOK - Strassenreiter Erzsébet: Peyer Károly emigrációs levelezése politikustársaival, 1948–1956 / 149–251. o.
Strassenreiter Erzsébet: Peyer Károly emigrációs levelezése politikus társaival (1948-1956) mány részéről is és ennek eredménye volt az a nyilatkozat, amelyet az Amerikai Magyar Szövetség felhívására 81 a Bizottmány kiadott. Ennek a nyilatkozatnak a megszövegezésében nekem nagy részem volt és egyes szakaszokból erre bizonyára magad is rájöttél. Ez egy világos, nyílt állásfoglalás, amely az egész magyarságra vonatkozik. Ezt elküldtem Neked nagyon kívánatos, lesz, ha a Fáklyában ezzel a kérdéssel részletesen foglalkozol. Ehhez kell alkalmazni a mi törekvéseinket is, és ennek az alapján kell kidolgozni programmunkat. Ez ügyben a közel jövőben felhívással fogunk fordulni a vezetőség összes tagjaihoz, hogy véleményüket kikérjük, és egységesen foglalhassunk állást. Mindezeknél azonban figyelembe kell venni azt, hogy ezeket a munkákat itt nekem egyedül kell végeznem, Piskynek olyan elfoglaltsága van, hogy egyáltalában nem jön most legalább egy hónapig számításba, Gábor pedig legfeljebb az esti órákban tud valamit segíteni. Most kénytelen vagyok az ottani helyzetre vonatkozólag véleményemet megírni. S amilyen megnyugvással vettem tudomásul azt, hogy lemondástokat visszavontátok, annál nagyobb aggodalommal tölt el, hogy nem lehet ott egy nyugalmi állapotot teremteni. Anékül, hogy a kérdés érdemébe belehatolnék és vizsgálnám azt, hogy kinek van igaza, arra kell kérnem benneteket, és elsősorban Téged igen nyomatékosan kövessél el mindent, hogy ezek a félreértések ott végleg megszűnjenek. Lehet Gergelyfyről sok mindent mondani, de semmi esetre sem lehet az ő elvhűségét kétségbevonni, aminek tanújelét adta odahaza, amikor börtönben ült és idekint, amikor ezeket a magasabb cél érdekében félre kell tenni és elkövetni mindent, hogy erőteljesen tudjon az ottani frakció kötelességének eleget tenni. Amikor megkaptam azt a határozatot pár héttel ezelőtt, amit elfogadtatok, közösen, 82 megnyugvás töltött el. Most azután kaptam egy újabb értesítést és határozatot, amelyben az elvtársak egy része külön értekezletet tartott és azon választott egy vezetőséget. Ezen az értekezleten Ti nem voltatok jelen. Helyesebb lett volna elmenni, és ott kifejteni álláspontokat. De ha ez már nem történt meg, úgy azt fogom javasolni mindkét félnek, hogy egy új értekezletet tartsanak, és azon döntsék el az összes kérdéseket, amelyeket előzetesen azonban egy nyugodt légkörben, békés szándékkal kell megtárgyalni. Sokat tudnék írni Neked arról, hogy a jobboldal mennyivel egységesebb és mennyivel szervezettebb és nagyon nyomatékosan figyelmeztetlek, hogy a világpolitikai események olyan fordulatokat hozhatnak rövid idő alatt, melyek szükségessé teszik azt, hogy egységesen lépjünk fel minden tekintetben. És ha megtörténik az, hogy haza mehetünk, akkor azt hiszed, hogy ezen nehéz munkát el fogja tudni végezni egy olyan szociáldemokrata párt, amely apró frakciókra van szakadva és amelyet a személyek közötti gyűlölet hat át? Tisztában kell lenni azzal, hogy ha haza kerülünk, nem lesz könnyű a szerepünk. Az után a rombolás után, amit a bolsevizmus ott csinált. Már itt a bizottmányban hallani, hogy szociáldemokrata párt pedig nem lesz már többet Magyarországon. Ha informálva volnál a Délamerikában tevékenykedő nyilasokról, akik ma Szálasi emlékünnepélyeket rendeznek, akkor bizonyára azt mondanád, amit én, hogy félre kell tenni mindent, mert nekünk egy közös ellenségünk van és ez a jobboldali reakció, melynek Londonban élő csendőrei közel 2000-en már megállapodtak a különböző különítAz Amerikai Magyar Szövetség (AMSZ) 1906-ban alakult, az amerikai magyarok korábban emigrált csoportjainak szervezete. A határozat ismeretlen. 175