Levéltári Közlemények, 76. (2005)

Levéltári Közlemények, 76. (2005) 2. - KÖZLEMÉNYEK - Garadnai Zoltán: Franciaország és Kelet-Európa kapcsolatai a „békés egymás mellett élés”-től az „enyhülés” kezdetéig, 1958–1962 / 23–49. o.

Garadnai Zoltán: Franciaország és Kelet-Európa kapcsolatai A kelet-nyugati rivalizálás katonai-stratégiai oldala enyhülni kezdett, és megerősödött a gazdasági-politikai-ideológiai tényezők jelentősége. 1963 elejére a francia külpolitika is válaszúthoz érkezett. Az év elején De Gaulle már számos olyan diplomáciai lépést tett, amellyel egyértelművé tette Franciaország egyedi viszonyát Európához, és egyben demonstrálta azon szándékát, hogy Franciaország újra kívánja gondolni a nyugati szövetségi rendszerhez fűződő viszonyát. A brüsszeli tárgyalások során képviselt francia álláspont, majd a britek Közös Piaci felvételének megvétózása (1963. január 14.) lényegében beleilleszkedett De Gaulle kontinentális Európáról alkotott koncepciójába, hiszen Angliát geopolitikai és történelmi tényezők miatt nem tartotta az európai kontinens részének. Ehhez a döntéshez szorosan kapcsolódott az 1958-1963 közötti fokozatos francia-német közeledést szentesítő, ún. Elysée-szerződés megkötése (1963. január 22.) is, amely új helyzetet teremtett az Európán belüli viszonyokban. Ugyan azt a felek már a kezdet kezdetén eltérő módon értelmezték, német részről pedig csak változtatással ratifikálták, mégis egyértelműen hatott a kelet-európai államok nyugati nyitási politikájára, és azon belül Franciaországhoz fűződő viszonyukra. Kelet-Európa vonatkozásában megállapíthatjuk, hogy De Gaulle 1958-1962 közötti politikájának hatása és az 1963-as francia-német szerződés következtében a Franciaországgal kialakítandó kapcsolatok jelentősége a keleti tömb országaiban is megerősödött, de ahhoz eltérő alapállásból és céllal viszonyultak, amelynek következtében a francia kapcsolat formai és tartalmi elemei országonként eltértek egymástól. Nem lehetett azonban 1962-ig (és valójában egyik fél sem kívánt) érdemi kapcsolatépítést elérni, mivel a francia politika törekvései, a nemzetközi konfliktusok, a hruscsovi konfliktust kereső és provokáló külpolitika (amely részben a szovjet kelet-európai hegemón pozíciók fenntartását is szolgálta), az algériai háború együttesen megakadályozott minden érdemi politikai-diplomácia előre lépést. Ebben a helyzetben az összes kelet-közép-európai kisállamban a szakdiplomáciák jelentősége növekedett meg, amely lehetővé tette a legnehezebb helyzetekben (pl. Magyarország esetében) is azt, hogy a kapcsolatok ne szűnjenek meg Franciaország és a kelet-európai kisállamok között. Ugyanakkor láthattuk azt is, hogy a szakdiplomáciai munka csak a szinten tartás esélyét jelentette, de az érdemi előrelépéshez elsődlegesen a politikai-diplomáciai kapcsolatok területén kellett lépéseket tenni. Ezt a francia diplomácia is felismerte, és kihasználva az 1962-es kubai válság után kialakult kedvező nemzetközi légkört, 1963-tól kezdve aktív diplomáciai tevékenységbe kezdett. 45