Levéltári Közlemények, 76. (2005)

Levéltári Közlemények, 76. (2005) 2. - KÖZLEMÉNYEK - Déri Balázs: „... tenui pendentia filo ...”. Ovidius-distichon egy Árpád-kori oklevélben / 5–12. o.

Közlemények Me quidem non procurante in promptu est subversio tua, quia testimonio poetae: Omnia sünt hominum tenui pendentiafilo, et subito casu, quae valuere, ruunt. Tu quoquefac timeas, et quae tibi grata videntur, Dum loqueris, fieri tristia posse puta. A disztichon költői továbbírásra is ihletett. Ismeretlentől származik a canterbury-i Szent Anzelm

23 neve alatt szereplő Carmen de contemptu mundi. Ennek második, mintegy 70 soros része (Deus solus amandus, in quo et ex quo omnia bona) így kezdődik: Omnia sünt hominum tenui pendentiafilo, et subito casu, quae valuere, ruunt. Ludit in humanis divina potentia rebus, et certam praesens vix habét horafidem.

24 A moralizáló citátumok után végül egy tragikus középkori történetet idézzünk! A morigny-i szerzetes krónikás (12. század)

25 ut ille ait bevezetéssel idézi az Omnia sünt hominum tenui pendentiafilo ovidiusi szállóigét, amint leírja VII. Lajos francia király fia, a 14 éves Fülöp trónörökös szerencsétlen baleset miatt bekövetkezett hirtelen halálát. A felsorolt példák - némelyik esetleg közvetlen idézet, nagyobb részük idézetgyűjtemények által terjesztett szállóige - az Ovidius-disztichon igen elterjedt voltát bizonyítják a középkor derekán. így vagy úgy, Ugrin kancellár vagy környezete számára ez az antik szöveg minden emberi dolog, és maga a létezés esendőségének utánozhatatlanul tömör megfogalmazása volt. Nagyreményű francia királyfira, birtokát biztosítani akaró magyar nemesemberre - és egy becsületes 20. századi klasszikus filológusra ugyanígy illett és illik ama világfinak tartott, de sokat tapasztalt, és bizonyosan a véltnél mindig is mélyebb költő örök érvényű megfogalmazása. A szentencia akkor se lesz közhely, ha sokat használják: bizony, az emberi élet csak vékony fonálon függ. 23 MIGNE, 1958.158. col. 707. 24 E négy sor Hildebert de Lavardin tours-i érsek versei között LXXVIII. számmal önálló „epigrammaként" idéződik. MIGNE, 1958.171. col. 1424. 25 Mauriniacensis monasterii Chronicon ab anno Christi 1108 usque ad annum 1147, quo rex Ludovicus VII in terram Sanctam profectus est. Auctoribus Teulfo et aliis eiusdem loci monachis. MIGNE, 1958.180. Liber secundus, col. 160. 10