Levéltári Közlemények, 76. (2005)

Levéltári Közlemények, 76. (2005) 1. - FORRÁSKÖZLÉSEK - Soós László: Hatvany Lajos egy meg nem jelent könyvének bevezetése / 203–212. o.

Soós László: Hatvány Lajos egy meg nem jelent könyvének Bevezetése az okozatot, mint publicista állandóan újra meg újra sajtómegbeszélés tárgyává tenni anélkül, hogy egy szóval is az okot említsem? Aki valamikor a magyar hegemónia elnyomási törekvéseivel szemben a nemzetiségeket védte, vajon nem vár-e hivatás a magamfajtára, hogy a csehszlovák, román, jugoszláv hegemonikus törekvésekkel szemben az elnyomott magyarságot vegye védelmébe? Ha ezt tesszük, voltaképpen ugyanazt tesszük, amit egész életünkben tettünk, védjük az elnyomottat az elnyomóval szemben. Ez kötelesség volt a magyar úri osztállyal szemben az idegen fajok érdekében. Duplán kötelesség a demokrácia cégérét hamisan hordozó nemzetek ellen, a magunk vérei érdekében. Vajon ki hivatottabb a feladatra, mint az a magyar ember, aki nemzetiségi türelméért a magyarság meg nem érdemelt gyűlöletét, ellenben kárpótlásul a nemzetiségi kérdésben türelmetlenül elfogult magyarokkal ellentétben, szavának a világsajtóban való ugyancsak megérdemelt hitelét kapta. Szavunknak ezt a hitelét eddig az üldözött osztály, Csonka-Magyarország munkásai, és egy üldözött faj, a zsidóság élvezték. Vajon az utódállamok magyarjának juttatni belőle nem kötelesség, emigráns-kötelesség? Ha X-ről vagy Y-ról csak azt mondom, hogy üt, rúg, harap, karmol, ha csak ezt mondom róla, de egyszersmind nem mondom meg, hogy azért üt, rúg, harap s karmol, mert útonálló zsiványok, mert fosztogatók rohanták meg, akkor X vagy Y ellen a lehető legigaztalanabb vádat emeltem. Néha bevallom, úgy érzi az emigráns, hogy hazájával szemben ily igaztalan vádat emel, mikor pedig legjobb lelkiismerete szerint a legigazabb a t mondja. Hároméves emigrációs működésem alatt soha egy hazug szót le nem írtam. Emberi és magyar lelkiismeretem szerint cselekedtem, s így szeretnék cselekedni ezentúl is, midőn egy mulasztást teszek jóvá, egy elhallgatott igazságot hallhatóvá. Az ok igazát szeretném felfedni egy abnormális állapotba belekényszerített országnak indítékait, hogy abnormálisan viselkedjék. 1918 októberében megjelentek a Pesti Napló szerkesztőségében az egyetem ifjai. Irredenta cikkeket követeltek tőlem. Határozott „nem" volt követelésükre válaszom. Ma 1922-t írunk és még mindig úgy érzem, hogy ez az 1918-as válasz mindenben helytálló, helyes és politikus volt. A békeszerződés előtt, tehát, még a wilsoni nagy ígéret beváltása előtt álltunk. Ha akkor, akár Magyarország, akár Németország háborús hajlandóságot mutatott volna, ma könnyű dolga volna velünk szemben az antantnak. Azt mondhatnák, a wilsonismus keresztülvihetetlen volt, mert a központi hatalmak háborús szellemén megtört az antanthatalmak béketörekvése. Ezt az érvet ma már senki sem hozhatja fel. Scheidemann

19 és Erzberger

20 Németországa, Rennerék

21 és Ádlerék

22 Ausztriája, az 19 Scheidemann, Philipp (1865-1939), német politikus. 1911-ben a szociáldemokrata párt elnökségének tagja, majd titkára, a birodalmi gyűlés (Reichstag) tagja. Támogatta a kormány háborús politikáját. 1918-ban a birodalmi gyűlés elnökévé választották. 1918. november 9-én ő hirdette ki a német köztársaságot és új kormányt alakított. 1918-ban birodalmi miniszterelnök lett, de a versailles-i békeszerződés aláírása miatt lemondott és még abban az évben Kassel főpolgármesterévé választották. 20 Erzberger, Matthias (1875-1921), német politikus. A Centrumpárt balszárnyának vezetője. 1918. november 11-én Németország nevében aláírta a compiégne-i fegyverszünetet. 1919-ben és 1920-ban pénzügyminiszter. 1921-ben jobboldali katonatisztek meggyilkolták. 209