Levéltári Közlemények, 76. (2005)

Levéltári Közlemények, 76. (2005) 1. - KÖZLEMÉNYEK - Miskolczy Ambrus: Horn Ede számvetéseiből, 1850–1851 / 105–131. o.

Közlemények őket. Ennek érzékeltetésére - olykor a szellemi tájkép csata utáni szépségeibe is belefeledkezve - emelünk ki életművükből néhány egyedi és összehasonlítható mozzanatot. Kemény Zsigmond 1850-ben megjelent Forradalom után, majd az 1851-ben kiadott Még egy szó a forradalom után című röpirata is a magyar politológia azon belső ellentmondásoktól terhes művei közé tartoznak, amelyek a tényszerű elemzést a bűnbakképzéssel és politikai programadással társították, a realizmust az illuzionizmussal. Az eredmény valamiféle köztes helyzet. Kemény Zsigmond az élet olyan mozzanataira hívta fel a figyelmet, amelyeket a haladást hirdető erők lebecsültek, vagy azt hitték, hogy ha nem beszélnek róla, túl tudnak rajta lépni. Ugyanakkor a reakció jegyében a hagyományra hivatkozók éppen ezekre a mozzanatokra építettek, annál is inkább, mert jócskán tallózhattak a forradalmat és Kossuthot olykor alpári módon elmarasztaló kifejezések között. Kemény Zsigmond két röpiratában is „tanúságot tesz arról - olvashatjuk a korszak kézikönyvében - hogy szerzőjük, aki nem csak átvészelte, hanem a maga módján meg is szenvedte a nagy megpróbáltatást, nem hiába bizonyult az egykorú magyar szépirodalomban a lelki folyamatok és dilemmák legnagyobb értőjének".

26 Kemény Zsigmond politikus közíróként is tudta: „Könnyen megeshetik, hogy a történészet nem ott fogja a bölcsességet találni, ahol a mi párthiúságunk."

27 „A nagy hajótörés" elemzése bővelkedik antik drámai mozzanatokban.

28 A bűnbakképzés céljai ugyanis nem társadalmi rétegek vagy csoportok. Kemény Zsigmond nem konstruált valamiféle - osztály vagy etnikai adottságoktól meghatározott - társadalmi politikai típust sem. Az ő típusa vagy inkább hőse: a rajongó. A magyar tragédia okozója: „a vakmerő kormányos", azaz: Kossuth Lajos, a „népszónok", akinek kezében a tömegekre ható eszközök „a vészangyal fegyverévé váltak".

29 Senki sem emelte ilyen magasba a minapi kormányzót, mint Kemény Zsigmond, igaz, csak azért, hogy a mélybe lökje. Mert Kossuth nem csak ékes szavú megszállott, azaz: „rajongó", hanem a politika mestereként jelenik meg. A lélekelemző szépíró mesteri módon mutatta be, miként tudta a parlament és a hadsereg ellentéteit, ha tetszik, manipulálni, ha tetszik, kiegyenlíteni. Kossuth „a legdezorganizálóbb talentum", „maga a tagadás szelleme, kit nem foghat be, nem fékezhet, nem elégíthet ki oly keskeny korlát, melyet pártnak nevezünk".

30 A keményi szitok azonban dicséret is, a tagadás állítás, mert „a decentralizáció legnagyobb mestere, Kossuth szabályozta a magyar kormányzat központosítását," és ő „illesztette be az új alkotmányú Magyarországot a szintén alkotmányosnak proklamált ausztriai birodalomba".

31 Bűne az - ha némi iróniával élünk - hogy arra vezette a hajót, amerre a legénység is akarta. Kemény Zsigmond talán nem hitt a magyar függetlenség európai elismertetésének esélyé26 SZABAD, 1979.497. 27 KEMÉNY, 1982.233. 28 SZEGEDY-MASZÁK, 2000.11. 29 KEMÉNY, 1982.186. 30 KEMÉNY, 1982.233. 31 KEMÉNY, 1982.256. 114