Levéltári Közlemények, 76. (2005)

Levéltári Közlemények, 76. (2005) 1. - KÖZLEMÉNYEK - Miskolczy Ambrus: Horn Ede számvetéseiből, 1850–1851 / 105–131. o.

Közlemények amikor arisztokrata „rebelliseket" nemtelen halállal büntettek, nem csak az elrettentés eszközével éltek, hanem „arisztofóbiájukat" és osztálygyűlöletüket élték ki. Horn Ede a radikális indulatoknak adott hangot forradalomkritikájában, de egyúttal az ellenforradalom liberalizálását is célul tűzte ki. Az összmonarchiának ugyanis alapvetően liberálisnak kell lennie vagy nem lesz összmonarchia. Ha viszont lesz, akkor annak jellege német legyen - természetesen - valamiféle tartományi önállóság biztosításával. írásaiban engedményt tett a német birodalmi nacionalizmusnak is. Talán azért támadta olyan élesen a magyar forradalom vezetőit és politikájukat, hogy nosztalgiákat is oszlassa. Arról akart meggyőzni, hogy a német elem elkerülhetetlen vezető szerepe még hasznos lehet. Ugyanakkor ezt a szupremáciát a műveltség fölényeként képzelte el, és nem germanizáló telepítéseken törte a fejét, mint néhány nekivadult politikus. Német képe idealizált, a német elemet - hallgatólagosan - már-már az eszményi - krisztusi - zsidó vonásaival ruházza fel: „A történelem szele szerteszórta a németeket valamennyi földrész legtávolabbi tájaira, a legkülönbözőbb népe közé. Sok országban vagy országrészben többséget alkot, és mégsem jut eszébe a nem németek fölött szupremáciát gyakorolni, elnyomni őket. Inkább Jézussal mondja: Az én birodalmam nem e világról való, és megelégszik a szellemi nemzeti élettel, míg anyagi vonatkozásban eltűri a szomszédos néptörzs uralmát." Vagyis a német minden nemzetiséget elismerő méltányos kozmopolita.

22 Vajon a német elem felsőbbségével a zsidókat próbálta kedvezőbb helyzetbe juttatni? Hiszen a zsidók jelentős részének anyanyelve német volt. Irodalmi német a műveltebb rétegeké, a jiddis a peremterületeken élőké. Ugyanakkor látnunk kell, hogy nem társadalomfölötti helyzetbe akarta juttatni a „német elemet", hanem az ország szolgálatába állítani. Szerepét megszépítette, már-már a magyar reformmozgalom áldozataként tüntette fel.

23 Azt viszont gondosan elhallgatta, amit A forradalom és a zsidók Magyarországon című könyvében hangsúlyozott: a német közegben erősebb volt az antiszemitizmus, mint a magyarban. Mindezt a nagy cél érdekében tette, hogy az összmonarchián belül a különböző tagországokat „azonos jogok és kötelességek" köteléke fonja össze.

24 Hogy miként, azzal - Kemény Zsigmondhoz és Eötvös Józsefhez hasonlóan - nem foglalkozik részletekbe menően, azért sem, mert kerülni akarta a nyílt szembenállást a neoabszolutizmus uraival. És alighanem érezte, hogy ha a jövő útjait kémleli, szembesülnie kell saját ellentmondásával is, azzal, hogy elmarasztalta a korábbi felemás helyzetet, amely mégis olyan állami életet biztosított, amely az általa olyannyira sokra tartott magyar politikai kultúra iskolája lehetett. A megyerendszer ugyanis valóban a magyar politikai kultúra iskolája volt, ugyanakkor a visszaélések miatt is reformra szorult. 1848-ban az utolsó rendi országgyűlés hozzá is fogott a nagy munkához, amikor a vármegyék politikai életét - Kossuth Lajos kezdeményezése 22 HORN, 1850b 131., 154. 23 HORN, 1850b 131. 24 HORN, 1850b 100. 112