Levéltári Közlemények, 75. (2004)

Levéltári Közlemények, 75. (2004) 1. - KÖZLEMÉNYEK - Draskóczy István: Az erdélyi sókamarák ispánjai, 1529–1535: az erdélyi sóbányák sorsa a Szapolyai korszakban / 27–45. o.

43 Draskóczy István: Az erdélyi sókamarák ispánjai 1529-1535 irányítás, a bevételt főurak kapták meg, lehetetlenné tette azt, hogy a bányászat és az értékesítés terén rendet tudjanak teremteni, növelni lehessen a sóból származó bevételeket. Szerény ismereteink azt sejtetik, hogy a bánya- és pénzverőkamarák élén hasonlóképpen gyakran cserélődtek a vezetők (bár a szakértelemnek itt jobban kellett érvényesülnie). János Grittitől a bevételek növekedését, a pénzügyigazgatás rendbe tételét várt. Remélni lehetett, hogy az Oszmán Birodalomban helyismerettel rendelkező olasznak sikerül a só exportját növelnie, és ennek révén több pénz folyik be a kincstárba. Tudjuk, hogy az Olt folyón rendszeresen vittek a Havasalföldre erdélyi sót, amelyet az ottaninál jobb minőségűnek tartottak.

66 Nagyobb jelentősége lehetett a közvetlen balkáni kapcsolatoknak. Magyarországról már a középkorban szállítottak „fehér aranyat" a Balkánfélszigetre.

67 A Fuggerek sem vetették meg ezt az értékesítési lehetőséget. 1529 tavaszán Lippáról János hajón küldött ebből a cikkből Nándorfehérvárra. Az ügylethez Pestyéni Gergely adott 160 forintot kölcsön.

68 A következő esztendőben az uralkodó mind több sótömböt vitetett hajón és szekéren Szeged felé. Lippán júniusban 24 hajónyi rakomány várakozott. Adataink nem a magánkereskedők készletéről szólnak, hanem királyi sóról. Szemmel láthatóan az udvarban nem megvetendő pénzszerzési lehetőséget láttak a balkáni kivitelben. Június elején uralkodói utasításra 11 hajóval jelentős menynyiséget (120 450 kockát) szállítottak Szegedről Nándorfehérvárra (a szállítók szerbek voltak). János király úgy rendelkezett, hogy a júniusi szállítmány egy részét 2500 forintnyi értékben Nándorfehérvárt kell értékesíteni, míg Grittinek csak a maradék jut. A szállítmány 32 800 máramarosi és 87 450 dési eredetű sótömbből állt. A két város között az utazás öt napot vett igénybe. Az adat a Tisza parti várost a déli irányú sókivitel korabeli hazai kiinduló állomásának sejteti.

69 Ezt a gyanúnkat valószínűsíti az a körülDERNSCHWAM, H.: i. m. 98. Erről a kivitelről Possevino is beszámolt 1584-ből. ANTONIO POSSEVINI Societatis Iesu: Transylvania (1584). Edidit VERESS, ANDREAS. Bp., 1913. (Fontes rerum Transylvanicarum III.) 10. KALIC, J.: Die Entwicklung des ragusanischen Handels in Mitteleuropa (14-15. Jahrhundert). Urbsprovincia-orbis, Contributiones ad históriám contractuum civitatum Carpathicarum in honorem O. Halaga editae. KoSice, 1993. 122-123.; Hóvári János kutatásai szerint 1514. augusztus 1.-1516. március 10. között Szendrőben 36 193 különböző méretű erdélyi só (mintegy 226-266 tonna) után szedtek vámot HÓVÁRI JÁNOS: Az erdélyi só a török Szendrőben. Gazdaság, társadalom, történetírás. Emlékkönyv Pach Zsigmond Pál 70. születésnapjára. Szerk.: GLATZ FERENC. Bp., 1989. 51. PÖLNITZ, G.: i. m. 190.; Pestyéni Gergely kölcsöneiről készült regisztrumban. Történelmi Tár, 1898. 174.) a Lippán folyósított pénzek között találjuk az említett összeget. A jegyzéknek ez a része János 1529. évi itteni tartózkodására datálható.; SZERÉMI GY.: i. m. 246-252.; SCHULLER, F.: Urkundliche Beitrage, i. m. 1894. 648., 656-57.; SEBESTYÉN B.: i. m. 100. Feltehetően az ásványt még a Fugger-korszakban szállították a városba. MOL E 185 Missiles. Szentiványi Ferenc, 1530. június 12., Thury Ferenc 1530. május 26. A nagyságrend érzékeltetése érdekében, pillanatnyi ismereteink alapján megpróbáltuk az adatokat tonnára átszámítani. A máramarosi rész nagyjából 461 tonnát (egy tömb nagyságát hozzávetőlegesen 11 kilogrammnak tekintettük. Vö. KUBINYI ANDRÁS: Die königlich-ungarischen Salzordnungen des Mittelalters. Das Salz in der Rechtsund Handelsgeschichte. Hg. v. HOCQUET, JEAN-CLAUDE-PALME, RUDOLF. Berenkamp, 1991. 270.), míg a szállítmánynak a dési eredetű hányada legalább 235 tonnát (egy kockára 2,6 kg-t számoltunk. Vö. DRASKÓCZY ISTVÁN: Erdély sótermelése az 1530-as években. Sajtó alatt) tett ki, vagyis nem elképzelhetetlen, hogy ez alkalommal legalább 700 tonnát vittek az Oszmán Birodalomba. Egyébként a kockák nyers számai is a középkor végéhez képest az export növekedéséről tanúskodnak. Szegeden ekkor oly sokat tároltak, hogy 100 kocka ára mindössze 6 forintot tett ki. Belgrád ekkor a közvetítő állomás szerepét töltötte be, vö.