Levéltári Közlemények, 75. (2004)

Levéltári Közlemények, 75. (2004) 2. - IRODALOM - Katona Csaba: Mayer László-Tilcsik György (szerk.): Egy emberöltő Kőszeg szabad királyi város levéltárában. Tanulmányok Bariska István 60. születésnapjára / 235–238. o.

Irodalom 237 gatták a tollat ezek megírásakor: Markó Péter, a Vas Megyei Közgyűlés elnöke, Kuntner Ferenc, Kőszeg város polgármestere és Söptei Imre, kőszegi levéltáros, aki ráadásul finom humorral fűszerezte mondandóját, amikor „Kőszeg Levéltárosa" című írását így szignálta: Söptei Imre (kőszegi) levéltáros. (E ponton talán nem érdektelen még egyszer párhuzamot vonni a recenzió elején említett Balogh István és Bariska István pályája között. Egyikük sem levéltárosként kezdte működését. Eletük egy-egy szakaszában jelentős közéleti szerepet vállaltak: Balogh István 1945-ben Szatmár-Bereg megye, 1946-1948-ban Hajdú megye, 1947—1948-ban Debrecen város főispánja, Bariska István 1990-1994 között Kőszeg város alpolgármestere volt. A rendszerváltás után Balogh Istvánt pedig Debrecen, míg Bariska Istvánt Kőszeg választotta díszpolgárává.) A szerzők körének összetétele ugyancsak értékmérő. A levéltáros kollégák mellett Budapesttől Debrecenig számos egyetemi oktató (így pl. Bácskai Vera, Kubinyi András, Solymosi László) tisztelte meg írásával a kötetet, már önmagában ezzel is fémjelezve Bariska István kapcsolatrendszerét, ismertségét és elismertségét, ha úgy tetszik: actio radiusát. Ugyancsak hangsúlyos tényező, hogy milyen sok külföldi szakember jelentkezett tanulmányával a kiadványban: osztrák, horvát, szlovén kollégák írásai olvashatóak a kötetben (a teljesség igénye nélkül: Harald Prickler, Gerald Schlag, Johann Seedoch, Félix Tobler, Nevén Budák, Péter Klasinc), természetesen magyar fordításban. Ennek elvégzéséért ifjabb Bariska Istvánt, Dominkovitsné Szakács Anitát, Mukics Dusánt és Tilcsik Györgyöt illeti a köszönet. Aki tudja, hogy Bariska István milyen aktív szerepet játszott hosszú évek során a Mogersdorf Nemzetközi Kultúrtörténeti Szimpozionon, azt aligha éri ez meglepetésként. Bármennyire természetesnek hat is ez a nemzetközi kapcsolatrendszer a Nyugat-Dunántúl történetének ismeretben, örvendetes volta mégse maradhat említés nélkül. Aminthogy az sem, hogy Bariska István tanári működése is formálta a kötetet, hiszen a szerzők között vannak olyanok, akik ma már kollégái, de egykoron tanítványai voltak Szombathelyen, a főiskolán (így pl. Molnár András, Dominkovits Péter). A tartalmat illetően pedig végezetül hadd illesse dicséret újfent a szerkesztők figyelmességét: a hasábokon helyet kapott az 1996-ban tragikus hirtelenséggel elhunyt kedves Bariskatanítvány, Tóth Attila szakdolgozatának egy részlete is. A kötetet Bariska István 2002 végével lezárt bibliográfiája, illetve a róla szóló irodalom ismertetése, valamint rövidítésjegyzék, személynévmutató, végül pedig a szerzők legfontosabb adatainak összesítése zárja. Akad-e egyáltalán hiányosság az erényekben gazdag kötetben? Minthogy tökéletes munkát még senki nem alkotott, a válasz igen. Fájdalmasan hiányzik egy helynévmutató, amelyre különösen nagy szükség lett volna egy olyan kiadványban, amelyben egymást érik a két, sőt három, négy nyelven is ismert helynevek, köztük olyan helységeké, amelyeket a történelem az idők során egyik államtól időközben a másikhoz sodort. Ezen felül csak az elkerülhetetlen gépelési hibák adnak okot kisebb-nagyobb bosszúságra, bár ezekből szerencsére alig-alig akad. Némelyiküket azonban nem lehet említés nélkül hagyni, mert nem csupán géphibaként zavarják meg az olvasót. A címlapon ábrázolt fogadalmi festményt alkotó festő neve pl. kétféle módon szerepel: a címnegyedben Franz Bálintként, a köteten belül viszont Francz Bálintként (158-159.). Nem szerencsés az sem, ha a rossz helyre került betű értelemzavart okoz. így „Bariska István csokornyakkendős eleganciája és nagyvonalúsága" természetesen nem „igazolási", hanem igazodási pont (13.). Végül a kötet talán egyetlen, igazán bántó hibáját rónám fel. A fordítási munkákban