Levéltári Közlemények, 75. (2004)

Levéltári Közlemények, 75. (2004) 2. - IRODALOM - Kis Péter: Pál-Antal Sándor: Székely önkormányzattörténet / 233–235. o.

Irodalom 233 PÁL-ANTAL SÁNDOR SZÉKELY ÖNKORMÁNYZATTÖRTÉNET Marosvásárhely, Mentor Kiadó, 2002. p. 487. (Erdély emlékezete) Az utóbbi nyolc évtizedben sajátos aktualitást nyert székelyföldi igazgatás- és jogtörténet kutatása hosszú múltra nyúlik vissza: a historiográfia a sort Benkő József (1778) opusáva\ kezdi. Ugyanakkor az elmúlt fél évszázad is jelentős eredményeket hozott e téren, elég itt csak a nemrég elhunyt Imreh István a „rendtartó", törvényhozó székely falvak története köréből íródott tanulmányaira, forrásközléseire utalni. Pál-Antal Sándor alábbiakban ismertetett könyve nem csak e müvek közé illeszthető be, hanem joggal tekinthető e kutatások betetőzésének, szintézisének is. Az erdélyi közlevéltárak jelen pillanatban egyetlen magyar, Marosvásárhelyen (pontosabban: Románia Országos Levéltárának Maros megyei Igazgatóságán) immár nyugdíjasként dolgozó levéltárosa az 1960-as évek végétől jelentkezik Marosszék, Maros megye, illetve Marosvásárhely múltjával foglalkozó publikációkkal, most pedig életműve foglalatát tarthatjuk kezünkben. Hogy ebben az esetben nem üres szólamról van szó, arról bárki meggyőződhet, aki végigtekint a lábjegyzeteken. Ezekből ugyanis egyértelműen kitűnik, hogy a vonatkozó szakirodalom feldolgozása még a kéziratban maradt vagy publikálás előtt álló művekre is kiterjedt, így Bodor Györgyére, Hermann Gusztáv Mihályéra és Zepeczáner Jenőére. Hasonlóképpen igen alapos az eddig jobbára hasznosítatlan levéltári források kiaknázása is, a hivatkozásokban a szerző leggyakrabban — érthetően — Marosszék és Marosvásárhely város, azután Udvarhely- és Aranyosszék, a Kolozsmonostori Konvent, valamint a Gubernium levéltárainak anyagaira utal. Az összegyűjtött hatalmas adatmennyiség a feltáró munkához méltó színvonalú feldolgozással társult. Megállapítható az is, hogy a szerző elsősorban Marosszék és Marosvásárhely forrásanyagára összpontosított, a részletekbe menő vizsgálat („mélyfúrás" vagy divatos kifejezéssel: mikroanalízis) eredményeit megfigyeléseinek általánosítása előtt a többi székely székre és városra vonatkozó adatokkal szembesítette. A munka (előszót követő rövid elméleti és tudománytörténeti áttekintés utáni) nagyobbik felének beosztását három történelmi korszak (a késő középkor, a fejedelemkor, a Habsburg uralom kora 1849-ig), valamint a modern kor előtti közigazgatás szintjei jelölik ki. Az első nagyobb tartalmi egység a székelység önkormányzatát és a székhálózat fejlődését mutatja be, az anyagot a fenti három periódus szerint tagolva (48-207.). A második rész a székelyföldi mezővárosokkal és kiváltságos helyekkel (208-293.), harmadik pedig a falvakkal (294-321.) foglalkozik. Az első részben képet kapunk a székek kialakulásáról és egymáshoz való viszonyáról, az önkormányzatuk létét befolyásoló eseményekről és törvényhatósági működésükről, ugyanígy magáról a székely önkormányzat mibenlétéről, a nemzetgyűlésről, a széki közgyűlésről, a bíráskodásról, a tisztségviselőkről. A szerző a fejedelemségkor tárgyalásánál kitér az erdélyi törvényhozásban való részvételükre is. A sok eredmény közül jelen könyvismertetés keretében csak egyet emelünk ki, ez pedig a székely székek késő középkortól az újkor küszöbéig ívelő fejlődésének újraraj-