Levéltári Közlemények, 75. (2004)
Levéltári Közlemények, 75. (2004) 2. - FORRÁSKÖZLÉSEK - Neumann Tibor: Nemes vagy jobbágy? (Egy Turóc megyei késő középkori jogszokás elemzése) / 93–116. o.
100 Forrásközlések bevallásában a cenzus elmaradása csupán az adó összegének a kétszeresére emelkedését vonta maga után. 38 Bármelyik variációt is rögzítették, a kockázat óriási volt: ha csak egy cenzus is eimaradt, a maradék földjétől megfosztott nemesnek nem sok esélye maradt arra, hogy tartozásait rendezze. A zorkóciak szavaival élve: ilyenkor adósságuk „saját személyük és életük veszedelmére" növekedett, amit talán nem túlzás úgy értelmeznünk, hogy nem csupán vagyonukat, hanem nemesi jogállapotukat is veszélyeztetve látták, hiszen a korszakban még nem volt általánosan elfogadott a nemesi jogállapotú földbirtokkal nem rendelkező személyek nemessége. Gondoljunk csak azokra a szegény nemesekre (pauperes nobiles), akik az 1526/16. törvénycikk szerint a gyakori országgyűlések miatt olyannyira elszegényedtek, hogy Javaikat elzálogosítva örökös jobbágyságra jutottak." A jogszokás eredete A fenti jelenségek magától értetődően felvetik azt a kérdést, hogy honnan ered ez a sajátos Turóc megyei jogszokás. Annak ellenére, hogy az ismertetett oklevélszövegekben feltűnő hat falu nemesi lakossága eredetét egyaránt az Árpád-kor egyik kondicionárius rétegétől, a turóci jobbágy fiúktól vette, 40 a jogszokás vélhetően nem áll közvetlen kapcsolatban az egykori jobbágyfiúk körében elterjedt szokásokkal. Kialakulása és a turóci kisnemesség eredete csupán azon a ponton érintkezik, hogy a 14. század során a nemességbe bekerülő jobbágyfiúk nagy számából és földbirtokaik korlátozott mennyiségéből a magyarországi örökösödési szabályok következtében elkerülhetetlenül következett be a tömeges elszegényedés, ami kétségtelenül támogatta egy ilyen zálogjogi forma létrejöttét. Példaként említhető, hogy az egy ekealja (150 királyi hold) méretű Gyulafalva már a 14. század végén tizenegy apa huszonegy felnőtt fia között oszlott meg. 41 Ez a forma tehát azon nemesek vagyonára volt szabva, akik kizárólag egy nemesi telekkel rendelkeztek, és ezáltal lakhelyükön kívül más zálogba bocsátható ingatlanuk nem állt a rendelkezésükre. A jogszokás tehát kifejezetten az egytelkes nemesek, körében alakulhatott ki. Az egytelkes nemes fogalma — gyakori téves használata ellenére — nem azt jelentette, hogy az ilyen nemes feltétlenül csupán egy, nemesi jogállású telket birtokolt, hanem azt, hogy nem volt adózó jobbágytelke (tehát több nemesi telekkel vagy puszta jobbágytel(k)ekkel egyaránt rendelkezhetett), 42 azonban jelen esetben kizárólag az egytelkesek legszegényebbjei közé tartozó, csupán egy nemesi telket birtokló nemesekre gondolunk. Az évi földbér mintegy jobbágyi fizetésének vállalása a telken maradás fejében abból a kényszerből következett, hogy ha nem álltak egy tehetősebb nemes szolgálatában, jövedelmet egyedül földjükből remélhettek, és ha azt a hitelezőnek zálogként 18 L. Források 10-1 l.sz. 19 Idézi: BÓNIS GYÖRGY: Hűbériség és rendiség a középkori Magyarországon. Bp., 2003. 331. és 509. „bona sita impigtwrando in perpetuum devenerint rusticitatem." 10 MÁLYUSZ ELEMÉR: Turóc megye kialakulása. Bp., 1922. 58-59. (Tonkaháza), 75-77. (Gyulafalva=Duiic), 84. (Zorkfalva=Zorkóc), 91. (Benefalva=Benice), 92. (Záturcsa=Zaturcsány). A csepcsényiek talán hamisították a birtoklásuk alapjául szolgáló oklevelet. MÁLYUSZ: i. m. 84-85. 11 MÁLYUSZ: i. m. 74-77. 12 NEUMANN TIBOR: A Vízköz kisnemesi társadalma a középkorban. Századok, 136. (2002) 2. sz. 443-448.
