Levéltári Közlemények, 75. (2004)

Levéltári Közlemények, 75. (2004) 2. - FORRÁSKÖZLÉSEK - Neumann Tibor: Nemes vagy jobbágy? (Egy Turóc megyei késő középkori jogszokás elemzése) / 93–116. o.

94 Forrásközlések könyv nem tartalmaz. Erről a Justh-levéltár feldolgozása során — Borsa Ivánnak kö­szönhetően — készült kivonat, amely az alább elemzendő jogeset egyedüli, eddig nyomtatásban megjelent említésének tekinthető. 6 A jogszokás vizsgálata érdekes adalé­kokkal szolgálhat a késő középkori jogi gondolkodás, a kisnemesi mentalitás és életmód tanulmányozásához. A jogszokás A késő középkori magyar nemesség számtalan szokásjog által biztosított kiváltságot mondhatott a magáénak. 7 Ezek közül az egyik legfontosabb alighanem az adómentesség volt, amelyet Werbőczy István is beemelt a Hármaskönyv híres Primae nonusába, a négy sarkallatos nemesi jog közé. Eszerint a nemes mentes minden jobbágyi szolgálattól és adótól, kivéve a királynak járó hadi szolgálatokat. 8 Éppen ezért kelti fel az érdeklő­dést az a Turóc megyei jogszokás, amely nem tiltotta annak lehetőségét, hogy egyik nemes a másiknak rendszeres úrbéri terheket rójon le. A korabeli jogéletben megmutat­kozó rugalmasság azonban magyarázatul szolgálhat e jelenségre: az íratlan szokásjogi szabályokon a kölcsönös hasznosság elve könnyen átléphetett, amely éppen ezáltal egy új szokásjogi jelenség alapjait teremtette meg. A jogszokást jól megvilágítja az alábbi példa. 1524 januárjában a kisnemesek birtokolta Turóc megyei Alsózaturcsányból megje­lent egy testvérpár a turóci konvent előtt, hogy egy kényszerű, számukra vélhetően ke­serves döntésükről oklevelet állíttassanak ki. A hiteles hely írnoka által a jegyzőkönyv­ben megörökített bevallás szerint a testvérek — hangsúlyozva szorongató szükségüket — „saját magukat a nemesi telkükben lévő örökjoggal együtt" zálogba vetették „a visz­szaváltás idejéig igazi és törvényes jobbágyul" 9 húsz forintért három Árva megyei ne­mesnek. Az oklevél tehát nem kevesebbet állít, minthogy az eddigi nemesekből átmene­tileg jobbágyok, az új zálogbirtokosokból pedig szintén időlegesen eme jobbágyok urai lettek. De térjünk vissza a testvérpár történetéhez, akik magukat oly módon bocsátották zálogba, hogy a lakhelyükül szolgáló telek és tartozékai használatáért a visszaváltás idejéig minden évben 224 dénárt kötelesek fizetni cenzusként (censualiter), az összeg egyik felét Szent György napján (április 24-én), a másikat karácsonykor. Birtokátruhá­zás tehát nem történt, hanem a kölcsönösszeg fejében a testvérpár a bérleti díjhoz hason­ló pénzjáradék teljesítését vállalta. Az oklevélszöveg szokatlan szóhasználata láttán joggal merülhet fel az a kérdés, hogy a bevallás valóban egy csupán a gyakran kusza hiteles helyi fogalmazványok kö­zött. A válasz azonban egyértelműen nem: a jegyzőkönyvben több olyan esettel is talál­6 A Justh család levéltára 1274-1525. Közzéteszi BORSA IVÁN. Budapest, 1991. 694. sz. (1518); Teljes szövegű közlését I. Források 3. sz. 7 TRINGLI ISTVÁN: A szent királyok szabadsága. Századok, 137. (2003) 814-817. Köszönöm Tringli István dolgozatommal kapcsolatos értékes megjegyzéseit. Tripartitum I. 9. § 5. „ab omnique conditionaria servitute ac datiarum et collectarum [...] solutione per omnia immunes et exempti habentur." 9 L. Források II. sz. „se ipsos cum omni iure suo hereditario... infra tempus redempcionis in veros et legittimos iobagiones pignori posuissent."

Next

/
Thumbnails
Contents