Levéltári Közlemények, 75. (2004)

Levéltári Közlemények, 75. (2004) 2. - KÖZLEMÉNYEK - Trócsányi Zsolt: Az első abszolutisztikus adórendszer Erdélyben (a Systhema Bethleniana létrejötte) / 45–73. o.

47 Trócsányi Zsolt: Az első abszolutisztikus adórendszer Erdélyben az 1692. évihez hasonló szükségmegoldás, legalábbis a natiók közötti feszültségek csökkentésére: 1730-ban az országgyűlésen újraszabályozták a három natio és negyedikként a taxális helyek (katonaság alól mentesített, csak portai adóra kötelezett magyar és székely mezővárosok) és Fogarasfölde között az adóteher arányát, megállapítva, hogy ki-ki, hány calculusnyxt tartozik fizetni a teljes adóteherből. Ez az ideiglenes rendezés azonban nem jelentett megoldást, mert a lengyel trónöröklési háború kitörése (1733) óta a Habsburg Birodalom kb. másfél évtizedig szakadatlanul hadban állt — és vesztette el a háborúkat. Erdély adóterhei a háborúk miatt ismét megnőttek (az 1737/38as katonai évben az adó összege közeljárhatott az 1,2 millió forinthoz, ami kb. egyenlő Alsó-Ausztriának Béccsel együtt fizetett adójával).

4 Újabb eladósodási hullám kezdődött a helységekben (különösen már a felszabadító háború alatt súlyosan eladósodott Királyföldön), és nőtt a behajtatlan adó tömege is. 1745-re az összeg már meghaladta a 300 000 forintot.

5 Ezek tehát az erdélyi adóreform indokai a Habsburg Birodalom egészére és Erdélyre egyaránt. (Magyar Királyság területei ebből a szempontból más elbírálás alá esnek, de ennek kifejtése nem tárgya tanulmányomnak.) Röviden tekintsük át, melyek azok a szervek, amelyek az adóreform kérdésében hallatták szavukat, illetve kik azok a személyek, akiknek az állásfoglalásaira elsősorban figyelnünk kell? Az adót az országgyűlés szavazta meg, és az adórendszer megváltoztatására vonatkozó javaslattételt is itt fogalmazták meg. Erdély országgyűlése ekkor is egykamarás volt, mint a fejedelmi korban, összetételében legfeljebb annyiban tért el attól, hogy megnőtt a regalisták, az uralkodó által kinevezettek száma - a király így biztosíthatta akarata zavartalan érvényesülését a diétán, és minél több katolikus meghívásával a kívánatosnak tartott túlsúlyt. A rendek által feliratban tett javaslatokat a Gubernium, Erdély országos közigazgatási és bíráskodási hatósága véleményezte (de nem bírálhatta felül, csak állást foglalt); ugyanezt tette az uralkodó székhelyén működő Erdélyi Udvari Kancellária is. A király azután az erdélyi miniszteri konferenciában (Ministerialkonferenz in Rebus Transsylvanicis) vitattatta meg a feliratban (és a Gubernium ezzel kapcsolatos felség-előterjesztésében, valamint az Erdélyi Udvari Kancellária mindkettőről alkotott véleményében) foglaltakat. Ennek a konferenciának az elnöke a Birodalom valamelyik vezető politikai tekintélye volt. 1746-tól 1751 végén bekövetkezett haláláig általában Joseph Lothar Dominik Königsegg-Rothenfels tábornagy (korábban a Haditanács elnöke, 1747-től főudvarmester) — Savoyai Jenő egykori kreatúrája — vezette az üléseket. Halála után Anton Corfiz Uhlfeld, az 1742-ben létrehozott államkancellária (Staatskanzlei) vezetője látta el ezt a feladatot. A konferencia tagjai részben a hagyományos (és lényegében már tartalmatlanná vált) főméltóságok viselői, valamint — a birodalom központi kormány hatóságainak vezetői — a cseh kancellár, az osztrák főkancellár, a Kommerzienhofrat és a Ministerialbancodeputation elnöke, a birodalmi alkancellár, a Haditanács elnöke, a birodalmi főhadbiztos, az udvari kamaraelnök. Anton Wenzel Kaunitz 1745 és 1751 között összesen három konferencián vett részt, 1751 és 1754 között csak egyen. Különleges volt a helyzete az erdélyi konferenciák két tagjának: Ferdinánd Kollowrat-Kra4 L. erre nézve Habsburg politika és Habsburg kormányzat Erdélyben (1690-1740) című kéziratban lévő monográfiám megfelelő részét. (A kötet megjelent az Akadémia Kiadónál, Budapest, 1988.) 5 L. Bécs és Erdély 1741-1745 című tanulmányomat.