Levéltári Közlemények, 75. (2004)
Levéltári Közlemények, 75. (2004) 1. - KÖZLEMÉNYEK - Jakó Zsigmond: Erdélyi forráskiadás az utóbbi félévszázadban / 3–12. o.
11 Jakó Zsimond: Erdélyi forrás kiadás az utóbbi félévszázadban közös örökség bárhol található emlékanyagára. Ebből az egymásrautaltságból természetesen fakadt előbb az alkalmi, majd a rendszerváltás után a szervezett együttműködés. Ha ezt a diktatúra rendőri módszerekkel sem tudta megakadályozni, akkor ideje mindenkinek tudomásul venni, hogy a Kárpát-medence népeit a közös történelem tudományos együttműködésre ítéli, amennyiben haladni akarnak. Benkő József (1740—1814) 27 és a marosvásárhelyi Tékát alapító Teleki Sámuel (1739-1822) bibliofiliával kapcsolatos levelezése kiadásának megvalósítása 28 a diktatúra nyomorúságos körülményei között világosan jelzi azt az utat, amelyen az erdélyi magyar forráskutatásnak járnia kell, hogy célba érhessen. Ezek a kiadványok, és a hasonló nehézségek, akadályok között fogant társaik, először azt jelzik, hogy a tudományos feladatok a határon inneni és túli szakerők szükség szerinti összefogásával oldhatók meg legeredményesebben. Másodszor azt jelzik, hogy a 18. századtól kezdődően a művelődés- és irodalomtörténeti emlékek, levelezések közzétételére nagyobb súlyt kell helyezni. Harmadszor pedig azzal a tanulsággal is szolgálnak, hogy az ilyen editiós fáradozásokban kívánatos lenne Erdélyben is a filológus-irodalmár kutatók bekapcsolódása. Ezen az úton egészen a közelmúltig előrehaladva, az erdélyi kézirattárak és levéltárak rejtekeiből a magyar írásos művelődés múltjának nem kevés ismeretlen értéke kerülhetne napvilágra. Jó szimatú amatőrök mozgékony és úttörő vállalkozásai a bizonyságok erre. A polgári korszak sokrétű és sokszínű iratörökségének feltárásában, a tudományos érdekek mellett, erősen közrejátszanak kiadói, üzleti, sőt politikai meggondolások is. Ezeknek az elemzése azonban szétfeszítené ennek a beszámolónak a kereteit. Helyesebbnek látszott tehát határvonalat húzni 1848 körül a régi és az újabb korszak forrásainak feltárásával kapcsolatos kérdések között. Ettől fogva mások az elvárások, a mozgatóerők, a módszer és az értékelés szempontjai, a tudomány érdekei pedig olykor jelentősen háttérbe szorulhatnak. Talán kissé hosszúra is sikeredett beszámolómat a fentebb mondottakból leszűrhető tanulságok kimondásával zárom. Ezek pedig a következők: A román történetkutatás mindmáig nem nézett szembe azzal, hogy az 1918-ban megnagyobbodott ország forrásanyagában az erdélyi latin betűs iratanyag lett a nyomasztóan domináns és ezért nem is készült fel az ebből szükségszerűen adódó forráskiadási feladatokra. Ebből, és a szász tudományosság kieséséből következően ezeket a feladatokat az ország tudományossága érdekében, főként a 18. század előtti korok anyagát illetően majdnem kizárólag az erdélyi magyar tudományosságnak kellene ellátnia. A félévszázados tetszhalálból éppen csak éledező, intézményeiből kiforgatott, anyagi erőforrásaitól megfosztott erdélyi magyar történetkutatás azonban ekkora feladatot saját erejéből képtelen megoldani. Az egységes magyar tudományosság viszont, öncsonkítás veszélyének felidézése nélkül, sem a határokon innen, sem a határokon túl nem mentheti fel magát az alól, hogy együttműködik az erdélyi forrásvédelem, -kutatás és -kiadás kérdéseinek megoldásában. Hiszen Magyarország 1918 előtti történetéből a jövőben sem maradhat ki Erdély múltja. De a magyar művelődés-, irodalom-, művészet- vagy egyház- és iskolatörténet nem csupán a múltat illetően, hanem a jövőben is rá lesz utalva az erdélyi magyarság műve27 Benkö József levelezése. A leveleket összegyűjt, és a jegyzeteket szerk.: SZABÓ GYÖRGY-TARNAI ANDOR. Az előszót írta: SZABÓ GYÖRGY. Bp., 1988. (Magyarországi tudósok levelezése) 28 DEÉ NAGY ANIKÓ: A könyvtáralapító Teleki Sámuel. Kolozsvár, 1997.
